Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke
Fotó: MKP/Facebook
Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke vezeti azt a választási listát, amelyen három magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum és az Összefogás közösen indul a februári szlovákiai parlamenti választáson – jelentették be az MKP Országos Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton.
2019. november 23., 20:402019. november 23., 20:40
2019. november 23., 20:462019. november 23., 20:46
A három párt jelöltjei egy választási párt, a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak, ez utóbbit az Összefogás néven októberben bejegyzett formáció átnevezésével hozták létre, azután, hogy az egységes magyar lista létrehozásáról folytatott ötpárti egyeztetések kudarcba fulladtak.
„Az a döntés született, hogy az MKP az etnikai politizálás elvének megtartásával a Magyar Közösségi Összefogás listáján indul” – mondta Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a testület ülése után. Hozzátette: a túlnyomó többséggel meghozott döntéssel egy négy hónapos tárgyalássorozat ért a végéhez.
Rámutatott: célkitűzésük az, hogy etnikai alapú politizálást megtartva próbálják megváltoztatni a jelenlegi kormányzás irányát. A 150 fős választási listán az MKP-nak 90 helye lesz, a fennmaradó 60 helyen fele-fele arányban osztozik a Magyar Fórum és az Összefogás, amelyek gyakorlatilag törpepártok. A lista első 12 helyén az MKP-nak 6 jelöltje van. Érdekesség, hogy az MKP elnöke, Menyhárt József csak az ötödik helyen indul, ahogy az is, hogy a felvidéki magyar párt „régi nagyjai”, két korábbi pártelnök, Berényi József és Csáky Pál is a lista legutolsó helyeiről indulnak.
Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője azt hangsúlyozta, hogy szeretnének hozzájárulni a kormányváltásoz, s megmutatni, hogy a felvidéki magyar képviselet most is a „jó oldalon” áll. Hozzátette: az MKP megfelelő alázatról tett tanúságot azzal, hogy egy több, mint húsz éve létező pártként nem önállóan indul.
Ugyancsak szombaton ismertette választási listáját a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt is, amely listájára felengedte az MKDSZ, valamint egy szlovák törpepárt, az Esély (Sanca), illetve a Szlovákia Roma Kezdeményezése (RIS) nevű politikai csoportosulás jelöltjeit is. A Most-Híd listáját Érsek Árpád jelenlegi közlekedésügyi miniszter vezeti, s a vegyes párt elnöke, Bugár Béla csak a második helyen indul.
A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.
Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.
Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.
A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.
Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy az izraeli csapatok a háború befejezése után is a Gázai övezet jelentős területeinek elfoglalásával létrehozott úgynevezett biztonsági zónákban maradnak.
szóljon hozzá!