Baltimore-i hídomlás: megtalálták két áldozat holttestét – „Globális válságot” válthat ki a szerencsétlenség

•  Fotó: Jim Lo Scalzo/EPA/Agerpres

Fotó: Jim Lo Scalzo/EPA/Agerpres

A keresőbúvárok megtalálták a keddi baltimore-i hídomlás két halálos áldozatának holttestét, négy embert változatlanul keresnek – jelentette be Wes Moore, Maryland állam kormányzója szerdán. Beszámolt arról is, hogy a két férfit egy furgonban találták meg, a híd központi elemének roncsa közelében.

MTI

2024. március 28., 08:012024. március 28., 08:01

2024. március 28., 08:122024. március 28., 08:12

A korábbi tájékoztatások alapján a hat halálos áldozat többsége latin-amerikai születésű munkás volt, aki a katasztrófa éjszakáján a Francis Scott hídon útfelületet javította. Az építmény összeomlása akkor következett be, amikor szünetet tartottak, és ezért a járműben tartózkodtak.

A kutatóegységek munkája mellett elkezdték a hídroncsok eltávolításának előkészítését is, amelynek legnehezebb része a közlések szerint a hatalmas acélszerkezet kiemelése lesz.

Szerdán a Fehér Ház sajtótájékoztatóján Pete Buttigieg szövetségi közlekedésügyi miniszter arról beszélt, hogy a híd újjáépítése „nem lesz egyszerű és olcsó, valamint hosszú folyamatra kell számítani. A munka menetével kapcsolatban elmondta, hogy először a híd roncsait távolítják el, majd a katasztrófát okozó hajót. Hozzátette, hogy

Baltimore kikötőjének újranyitásának időpontját egyelőre nem látni, a hídomlás miatt mintegy 100 millió dollár értékű áru rekedt a kikötőben.

Az elnöki hivatal tájékoztatóján a Parti Őrség műveleti parancsnok-helyettese arról beszélt, hogy a kikötőt mintegy tucatnyi kereskedelmi hajó nem tudja elhagyni. Peter Gautier a vizsgálattal kapcsolatban elmondta, hogy a megsérült és meghibásodott Dali, konténerszállító legénysége változatlanul a fedélzeten tartózkodik és együttműködik a hatóságokkal. Hozzátette, hogy a hajótestet átvizsgálták és nem találtak a vízszint alatti sérülést, valamint veszélyes anyag sem került a tengerbe, jóllehet a fedélzeten szállított 4700 konténerből 56 veszélyes küldeményt tartalmaz.

korábban írtuk

Hajó ütközött egy hídnak Amerikában, több autó a vízbe zuhant (VIDEÓ)
Hajó ütközött egy hídnak Amerikában, több autó a vízbe zuhant (VIDEÓ)

Összeomlott egy háromkilométeres híd egy része kedd hajnalban az amerikai Baltimore-ban, miután nekiütközött egy teherszállító hajó, több gépjármű a vízbe zuhant – közölték a helyi hatóságok.

Szintén szerdán Jannet Yellen pénzügyminiszter pontosította Joe Biden elnök keddi szavait, miszerint szándéka szerint a szövetségi költségvetés az újjáépítés minden költségét állni fogja. A pénzügyminiszter az MSNBC televíziónak többi között úgy nyilatkozott, hogy a kétpárti kongresszusi támogatással elfogadott infrastrukturális beruházásokról szóló törvény potenciálisan segítség lehet, és hozzátette, hogy a biztosítási összegek is hozzájárulhatnak a helyreállításhoz.

Wes Moore kormányzó szerdai sajtótájékoztatóján a hídszerencsétlenség gazdasági hatását „globális válságnak” nevezte,

mert nem csak az ország, hanem a világ gazdasága is függ Baltimore tengeri kikötőjétől, ami az Egyesült Államokban a legtöbb autót és mezőgazdasági felszerelést továbbító kikötő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 18., vasárnap

Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát

Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra.

Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
2025. május 18., vasárnap

XIV. Leó a beiktatásán: hitetek, örömötök szolgája akarok lenni

Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter-téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”.

XIV. Leó a beiktatásán: hitetek, örömötök szolgája akarok lenni
2025. május 18., vasárnap

Már több mint egymillióan szavaztak külföldön, többen, mint az első fordulóban összesen

Romániai idő szerint vasárnap 13 óráig több mint 1 millió román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Már több mint egymillióan szavaztak külföldön, többen, mint az első fordulóban összesen
2025. május 17., szombat

Közel kétszer annyian szavaztak eddig külföldön, mint két héttel ezelőtt

Romániai idő szerint szombaton 22 óráig több mint 700 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Közel kétszer annyian szavaztak eddig külföldön, mint két héttel ezelőtt
2025. május 17., szombat

Trump telefonon egyeztet Putyinnal az ukrajnai háború leállításáról

Donald Trump amerikai elnök szombaton a Truth Social nevű közösségi oldalán bejelentette, hogy hétfőn telefonon tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború leállításáról.

Trump telefonon egyeztet Putyinnal az ukrajnai háború leállításáról
2025. május 17., szombat

Államfőválasztás: külföldön már átlépte a félmilliót a leadott szavazatok száma

Romániai idő szerint szombaton 16.40 órakor átlépte az 500 ezret az elnökválasztás második fordulójában külföldön szavazó román állampolgár száma – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Államfőválasztás: külföldön már átlépte a félmilliót a leadott szavazatok száma
2025. május 17., szombat

Halászgyűrű és gyapjúszalag – Beiktatják XIV. Leó pápát, magas rangú politikusok is jelen lesznek

Péter apostol sírjánál kezdődik, majd a Szent Péter téren folytatódik XIV. Leó jelképekben gazdag beiktatási szertartása, amely politikai találkozókra is lehetőséget ad vasárnap.

Halászgyűrű és gyapjúszalag – Beiktatják XIV. Leó pápát, magas rangú politikusok is jelen lesznek
2025. május 17., szombat

Nagy a szavazókedv külföldön, eddig Nagy-Britanniában járultak a legtöbben urnákhoz

Romániai idő szerint szombaton 11 óráig több mint 270 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Nagy a szavazókedv külföldön, eddig Nagy-Britanniában járultak a legtöbben urnákhoz
2025. május 17., szombat

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból

Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból
2025. május 16., péntek

Államfőválasztás: alaposan meglódult a diaszpóra, több mint 200 ezren szavaztak

Romániai idő szerint pénteken 21 óráig több mint 200 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás második fordulójának első napján – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.

Államfőválasztás: alaposan meglódult a diaszpóra, több mint 200 ezren szavaztak