A hatóságok megállapították, hogy iszlamista indíttatású volt a müncheni gázolás
Fotó: Videófelvétel/BBC
Beismerte a csütörtöki müncheni gázolást elkövető afgán férfi, hogy szándékosan hajtott az emberek közé, és a nyomozók arra a megállapításra jutottak, hogy vallási indíttatású bűncselekmény történhetett – jelentették be a német hatóságok egy pénteki sajtótájékoztatón. Az iszlamista nézeteket valló férfi bevallotta tettét.
2025. február 14., 18:352025. február 14., 18:35
Gabriele Tilmann, a szélsőséges, illetve terrorista indíttatású bűncselekményekben eljáró müncheni hivatal főügyésze úgy fogalmazott: óvakodna attól, hogy elsietve ítélje meg a helyzetet, de az eddig összegyűjtött információk alapján ki lehet jelenteni, hogy a gázolás hátterében iszlamista indíttatás állt. Hozzátette: a 24 éves elkövető beismerte, hogy autójával szándékosan gyorsított fel,
Kihallgatása során a támadó „vallási jellegű” indíttatásról beszélt, és a telefonján található adatok, illetve a közösségi médiában megjelentek alapján egyértelműen látható, hogy vallásos ember, és valószínűsíthető, hogy iszlamista nézeteket vall.
Rendőrök tanúvallomása szerint a támadó a gázolás elkövetésekor Allahu akbart kiáltott. „Annak jelét azonban egyelőre nem látják a hatóságok, hogy valamilyen ismert szélsőséges csoporttal vagy terrorszervezettel lett volna kapcsolata” – mondta el Tilmann. Egy péntek reggeli sajtótájékoztatón a rendőrség azt közölte, hogy legkevesebb 36 sérültje van a gázolásos támadásnak, de elképzelhető, hogy még további áldozatok jelentkeznek. Két sérült továbbra is életveszélyes állapotban van, egyikük egy kétéves kislány.
Szemben a bajor belügyminiszter csütörtöki állításaival a német hatóságok pénteken világossá tették: az afgán állampolgárságú elkövető érvényes tartózkodási engedéllyel élt Németországban, és korábban nem indult vele szemben semmiféle bűnvádi eljárás.
Ezzel kapcsolatban Gabriele Tilmann azt mondta: a férfi egy alkalommal elmulasztotta azonnal jelezni a munkanélküli segélyét folyósító hatóságnak, hogy állást kapott, és emiatt rövid ideig vizsgálódtak vele szemben, de az eljárást gyorsan lezárták.
Autó hajtott emberek közé München belvárosában csütörtökön, többen megsérültek – közölte a müncheni rendőrség az X nevű közösségi oldalon. Utólag kiderült, hogy az elkövető egy afgán férfi.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!