Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg kettévágta a Gázai övezetet, mostantól van „egy észak-gázai és egy dél-gázai övezet” – közölte vasárnap este Daniel Hagari katonai szóvivő.
2023. november 05., 22:372023. november 05., 22:37
2023. november 05., 22:492023. november 05., 22:49
Hagari elmondta, hogy a palesztin övezetbe behatolt izraeli csapatok Gázaváros déli peremén elérték a partot és tartják ezt a térséget. Hozzátette, hogy a várost most már teljességgel körbe kerítették.
Hagari hangsúlyozta, hogy ez egy jelentős lépés.
A katonai szóvivő megerősítette azt is, hogy az este folyamán kiterjesztették a légicsapásokat a palesztin térségben.
Nem sokkal korábban jelentette be a PalTel palesztin távközlési vállalat, hogy ismét megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben.
Hagarit a Dél-Libanont ért izraeli csapásról is kérdezték, amelyben állítólag több civil is életét vesztette.
„Ami Libanont illeti, hírszerzési értesülések alapján hajtunk végre támadásokat és folytatni is fogjuk a támadásokat. Ez a feladatunk. Aki fenyeget minket, azt megtámadjuk” – jelentette ki.
– tette hozzá.
Korábban a libanoni síita Hezbollah radikális mozgalom egyik parlamenti képviselője elmondta, hogy három gyerek és a nagyanyjuk vesztette életét egy autóban, amelyet izraeli csapás ért Ajnata és Aitarún települések között. Hozzátette, hogy a 8 és 14 év közötti gyermekek anyja megsebesült. A politikus „veszélyes fejleménynek” nevezte a történteket, amelyeknek szerinte lesznek következményei.
A Hezbollah katonai szárnya később bejelentette, hogy válaszul Grad rakétákkal lőtték az észak-izraeli Kirjat Smona települést.
Zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára szombatra virradóra – közölték rendőrségi források.
A gázai helyzet a legrosszabb az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti háború 19 hónappal ezelőtti kezdete óta – közölte pénteken az ENSZ a Reuters szerint.
Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
szóljon hozzá!