Koronavírus: az Itáliából Magyarországon keresztül hazautazó románok miatt aggódik Gyurcsány pártja

Koronavírus: az Itáliából Magyarországon keresztül hazautazó románok miatt aggódik Gyurcsány pártja

Molnár Csaba (előtérben) úgy tudja, tömegesen indultak haza románok Olaszországból

Fotó: MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) tudni szeretné, hogy a magyar kormány miért nem vezetett be a közúti határokon járványügyi ellenőrzést, az Észak-Olaszországból érkező, Magyarországon áthaladó, potenciális koronavírus-fertőzötteket kiszűrendő.

MTI

2020. február 26., 14:252020. február 26., 14:25

2020. február 26., 14:262020. február 26., 14:26

A DK ügyvezető alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján leszögezte, nem pánikot akarnak kelteni, de azt szeretnék, ha az általuk feltett kérdésekre a kormány és az illetékes szervek megnyugtató válaszokat adnának. Molnár Csaba azt mondta, hogy Romániából származó értesüléseik szerint általában mintegy 2 millió román állampolgár dolgozik vendégmunkásként Olaszországban, közülük pedig hozzávetőlegesen 800 ezren élnek Észak-Olaszországban, közel a koronavírus-járvány gócpontjához.

Az EP-képviselő hozzátette, úgy tudják, hogy az Észak-Olaszországban dolgozó román vendégmunkások tömegesen indultak haza az elmúlt napokban, a többségük közúton utazik, és jellemzően Magyarországon keresztül térnek haza.

A DK azt az információt kapta, hogy az érkezők a magyar–román határnál járványügyi ellenőrzésen is átesnek, mielőtt belépnének Romániába. Molnár hozzátette, arról azonban nem tudnak, hogy a Magyarországra érkezéskor is végrehajtanának rajtuk ilyen ellenőrzést.

Molnár Csaba kiemelte, a schengeni szabályok lehetővé teszik, hogy a tagállamok például közegészségügyi és járványügyi helyzetben bevezessék a határellenőrzést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt
2024. április 16., kedd

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést

Terrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést
2024. április 16., kedd

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban

Kigyulladt a dán főváros egykori tőzsdéjének történelmi épülete, a hatóságok a környező utcákat lezárták – közölte a dán rendőrség kedden az X közösségi oldalon.

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban
2024. április 16., kedd

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik
2024. április 16., kedd

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította a nyugati szövetségeseket, hogy ugyanúgy védjék meg Ukrajnát, mint ahogyan a közelmúltbeli iráni támadástól megvédték Izraelt.

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne
2024. április 16., kedd

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra

Irán Izrael elleni támadására „válaszlépéseket fogunk tenni” – szögezte le az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn.

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra
2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után