Az EU elkötelezett Moszkva felelősségre vonása mellett, Zelenszkij a csatlakozási tárgyalások elkezdését követeli

•  Fotó: Facebook/Európai Tanács

Fotó: Facebook/Európai Tanács

Az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy felelősségre vonják Oroszországot az Ukrajna elleni háború miatt – jelentették ki a tagállamok állam-, illetve kormányfői a kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően elfogadott és az interneten is közzétett zárónyilatkozatukban péntek hajnalban.

Hírösszefoglaló

2023. június 30., 08:252023. június 30., 08:25

A brüsszeli EU-csúcson elfogadott, az ukrajnai háborúval foglalkozó zárónyilatkozatukban az Európai Tanács tagjai ismételten elítélték Oroszország Ukrajna elleni háborúját, amely – mint írták – megsérti az ENSZ Alapokmányát.

Kijelentették: az unió mindaddig pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújt Ukrajnának és népének, ameddig csak kell.

„Az Európai Unió fenntartható katonai támogatást is nyújt Ukrajnának, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tagállamok továbbra is erőfeszítéseket tegyenek Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteinek kielégítésére, az egyes tagállamok biztonság- és védelmi politikájának sérelme nélkül, és figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit”

– fogalmaztak.

Az Európai Tanács elítélte a dél-ukrajnai herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka-i víztározója gátjának felrobbantását, és hangsúlyozták: az Európai Unió és tagállamai készen állnak arra, hogy az esettel kapcsolatban további támogatást nyújtsanak az ukrán népnek. A tagállami vezetők elítélték az ukrán gyermekek és más civilek Oroszország általi jogellenes elhurcolását Oroszországba és Fehéroroszországba, és felszólították mindkét országot, hogy haladéktalanul biztosítsák az érintettek biztonságos visszatérését.

Kiemelték: az EU fokozza diplomáciai erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű nemzetközi támogatást biztosítson Ukrajna békeformulája elveinek és célkitűzéseinek.

„Ukrajna átfogó, igazságos és tartós békéjét célzó bármely kezdeményezésnek az ország függetlenségének, önállóságának és területi egységének teljes tiszteletben tartásán kell alapulnia”

– fogalmaztak.

Az Európai Tanács üdvözölte a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús bűnök és más nemzetközi bűncselekmények kivizsgálása és üldözése terén folytatott nemzetközi együttműködésről szóló egyezmények elfogadását, és csatlakozásra ösztönözte a világ valamennyi országát.

Közölték, az Európai Tanács megvitatta az Oroszországra nehezedő nyomás további növelésére irányuló erőfeszítéseket annak érdekében, hogy gyengítsék Moszkva háborús képességét, többek között szankciók, azok teljes és hatékony végrehajtása, valamint kijátszásuk megakadályozása révén.

Az Európai Tanács aggodalmát fejezte ki az ukrán gabona fekete-tengeri szállítása biztosítását célzó uniós kezdeményezés megvalósulásának folyamatos lassulása miatt, és a szállítás gyors újraindítására szólított fel.

„Az EU szolidaritási folyosója továbbra is fontos szerepet játszik a globális élelmezésbiztonság szavatolásában” – írták.

Az uniós tagállamok vezetői megerősítették elkötelezettségüket az ukrajnai háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerültek támogatása mellett, beleértve a megfelelő és rugalmas pénzügyi támogatást azoknak a tagállamoknak, amelyek a legnagyobb terhet viselik a menekültek egészségügyi, oktatási és megélhetési költségeiből. Bírálták továbbá, hogy Irán és Fehéroroszország továbbra is katonai támogatást nyújt az orosz agresszióhoz.

„Fehéroroszországnak nem szabad engednie, hogy orosz fegyveres erők állomásozzanak területén, Iránnak pedig fel kell hagynia a drónok Oroszországba szállításával” – szögezték le.

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az Európai Tanács elismerését fejezte ki a bővítési folyamatban előírt feltételek teljesítésével kapcsolatos ukrán erőfeszítések eredménye miatt, és hangsúlyozták:

az EU továbbra is szorosan együttműködik Kijevvel az összes csatlakozási kritérium teljesítése elérése érdekében.

Moldovát és Georgiát a vezetők ugyancsak támogatásukról biztosították az uniós integrációs törekvéseik megvalósulásában.

A védelem és biztonság terültén

az uniós tagállamok vezetői hangsúlyozták: meg kell erősíteni az európai hadipari szektort a technológiai és ipari bázist, valamint azokat innovatívabbá, versenyképesebbé és ellenállóbbá kell tenni.

Ennek érdekében felszólították az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot az európai védelmi beruházásokra vonatkozó programra az európai haderő kapacitásának és ellenálló képességének megerősítése érdekében.

A tagországok vezetői emellett üdvözölték az Európai Békekeret 3,5 milliárd eurós keretének megemelését, az eszköz globális jellegének megőrzése, az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás folytatása, valamint az EU konfliktusmegelőzési és gyors reagálási képességének fenntartása érdekében.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a brüsszeli EU-csúcson videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében felszólította az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit, hogy a következő hat hónapon belül kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Uniós diplomaták tájékoztatása szerint az uniós csúcstalálkozón Zelenszkij azt mondta, hogy az elkövetkező hat hónap fontos lesz Európa számára, „történelmi időszak, az Ukrajna uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdéséhez”.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy

az értékek, a tartós béke, valamint az erős és szabad Európa elképzelhetetlen Ukrajna nélkül.

„Készen állunk a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásában elért előhaladásunkat értékelni kell” – fogalmazott Zelenszkij, majd hozzátette: Ukrajna eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben felkészüljön a csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdésére.

„Ennek érdekében mindent meg fogjuk tenni” – tette hozzá.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint

Zelenszkij burkoltan Magyarországnak is üzent.

„Ártalmas, hogy Oroszország a nukleáris energiát használja, hogy a sugárzással zsaroljon, ugyanakkor európai uniós államokkal új nukleáris létesítmények építéséről tárgyal!” – vélekedett. Mivel Magyarország a Paks II beruházást – komoly francia és német szerepvállalás mellett - az oroszok végzik, aligha kétséges, hogy Magyarországról beszélt. „Hogyan bízhatjuk terrorista államokra nukleáris létesítmények építését? Elnézést, a kérdés költői volt” – folytatta fejtegetését.

Az ukrán elnök a Wagner katonai magánhadsereg június 24-i lázadásával és annak elfojtásával kapcsolatban azt mondta, hogy a Vlagyimir Putyin elleni fellépés kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tette az orosz elnököt.

„Azonban látjuk a gyengeségüket is, amelyre nagy szükségünk van” – fogalmazott.

Minél gyengébb Oroszország, és minél jobban tartanak vezetői a lázadásoktól és felkelésektől, annál jobban félnek attól, hogy felingereljék Ukrajnát. Oroszország gyengesége biztonságot jelent mások számára –

tette hozzá beszédében Volodimir Zelenszkij.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján azt mondta: szeretné, ha az Európai Unió már idén december közepéig megkezdené a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Szavai szerint Ukrajna reformtörekvései rendkívüliek, „még háború idején is sőt, különösen a háború idején” – mondta.

„Be kell tartanunk a tárgyalások megkezdésére vonatkozó ígéreteinket. Ha a reformokra vonatkozó kritériumok teljesülnek, reagálnunk kell”

– fogalmazott.

A máltai politikus reményét fejezte ki az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését illetően, ugyanis – mint mondta – „optimista” a tagállami vezetőktől hallott nyilatkozatok alapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás