Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
2022. augusztus 19., 15:262022. augusztus 19., 15:26
2022. augusztus 19., 15:272022. augusztus 19., 15:27
A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál. Hozzátette: a most átadott díjakkal fejet hajtanak azok előtt, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar lét fenntartásában és örökítésében.
Kiemelte: aki nem becsüli a múltját és ősei alkotását, az a jövőjét is semmibe veszi és feladja. Hozzátette:
Csák János hangsúlyozta, a másik ember méltóságának elismerése abszolút és állandó, amit meg kell őrizni „a történelem változó divatjai és téveszméi viharában” is. Ha ezt feladjuk, minden emberit feladunk – fogalmazott, jelezve, ez a meggyőződés hatja át a kormány tevékenységét is.
Hozzátette: vannak örök emberi jók, amelyek ápolása és elősegítése a kormányzat kötelessége, mint például a béke és biztonság, amely az alkotó tevékenység alapja, de ilyen a kötődés, a valahová tartozás is, mert „gyökerek nélkül az ember csak sodródik a világban”. Mint mondta,
Hozzátette: „az emberi jók biztosításához a kultúrán keresztül vezet az út” és kifejtette, önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani a sorsát, megőrizni önrendelkezését, cselekvőképességét. Kultúra nélkül széthullik a közösség, mint a gyöngysor, amiből kihúzták a selyemszálat és a gyöngyök szétgurulnak és betemeti őket a por – fogalmazott, hangsúlyozva, ezért kell ápolni a kultúrát.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A kormány tisztában van szellemi és lelki örökségünkkel, és mindent megteszünk, hogy ezt megőrizzük, ápoljuk, és gyarapítva átadjuk a következő nemzedékeknek – mondta.
Vitályos Eszter és Hoppál Péter, a tárca kulturális államtitkára pedig a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat, valamint a Népművészet mestere díjakat adta át.
Cikkünk frissül...
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!