Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Az Egyesült Államok kormánya több mint két héttel azelőtt figyelmeztette Oroszországot, hogy a Moszkva külvárosában található Crocus City Hall koncertterem potenciális terrortámadás célpontja, hogy fegyveresek március 22-én tüzet nyitottak volna az ott tartózkodókra – jelentette a Washington Post kedden.
2024. április 03., 11:412024. április 03., 11:41
A tömeges lövöldözésben legalább 143 ember vesztette életét, ami 2004 óta a leghalálosabb terrortámadás volt Oroszországban. Az Iszlám Állam ISIS-K nevű ága vállalta magára a támadást, és az amerikai hírszerzés tisztviselői később megerősítették az állítást.
A Washington Post meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt írta, hogy az Egyesült Államok a Moszkvának adott tájékoztatásban kifejezetten a Crocus City Hallt jelölte meg lehetséges ISIS-célpontként.
Vlagyimir Putyin orosz elnök napokkal a tömeges lövöldözés előtt nyilvánosan „nyílt zsarolásnak” és „társadalmunk destabilizálására tett kísérletnek” minősítette a lehetséges terrortámadásokra vonatkozó nyugati figyelmeztetéseket.
Putyin továbbra is megpróbálta a támadást Ukrajnához kötni, annak ellenére, hogy az ISIS nyilatkozatai és az ukrán részvételre utaló bizonyítékok hiánya ellenére.
Az Egyesült Államok a „figyelmeztetési kötelezettség” doktrína értelmében rendszeresen megosztja más országokkal a potenciális terrortámadásokkal kapcsolatos hírszerzési információkat, de szakértők a Washington Postnak elmondták, hogy szokatlan, hogy egy ellenféllel szemben konkrét célpontok részleteit közlik.
Az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége március 7-én figyelmeztetést adott ki, miszerint „a szélsőségeseknek közvetlen tervei vannak arra, hogy nagy moszkvai tömegrendezvényeket célozzanak meg”, és felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy a következő 48 órában maradjanak távol a zsúfolt területektől és rendezvényhelyszínektől. Az Egyesült Királyság, Kanada, Németország és számos más ország nem sokkal később hasonló nyilatkozatot tett közzé.
A támadásokról készült videofelvételeken látható, hogy a támadók alig ütköztek ellenállásba, és a rendőrség speciális egységei csak akkor érkeztek a helyszínre, amikor a fegyveresek már elmenekültek.
Irán a jelentések szerint a Crocus City Hall-i lövöldözés előtt szintén figyelmeztette Oroszországot, hogy Oroszország területén egy nagyobb „terrorista művelet” veszélye fenyeget.
Az ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov március 27-én azt mondta, hogy Putyin legkésőbb február 15-én értesült a terrorfenyegetésről.
Moszkva ugyanakkor továbbra is azt mondja: túl általános volt az amerikai figyelmeztetés.
a belügyminisztérium vezetőségének keddi moszkvai kibővített tanácskozásán.
Putyin arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország ellen bevetett terrorizmus kétélű fegyver. „Fontos számunkra, hogy ne csak a közvetlen elkövetőket találjuk meg, hanem a láncolat összes láncszemét, a végső bűnös haszonélvezőit ennek az atrocitásnak. Biztosan el fogunk jutni hozzájuk” – hangsúlyozta az elnök.
A tanácskozáson
A tárca a napokban fejezte be a migráció felett az állami ellenőrzést megszigorító törvénytervezet kidolgozását. Elfogadása esetén a jogszabály alapján a külföldiektől biometrikus adatokat vesznek majd, valamint évi 90 napra csökkentik az országban való tartózkodásuk maximális időtartamát.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden elmondta, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) valóban kapott készülő terrortámadásra való figyelmeztetést az Egyesült Államokból, ám a tengerentúlról származó információk túl általánosak voltak ahhoz, hogy a készülő krasznogorszki támadás valamennyi résztvevőjét azonosítani lehetett volna.
Körözést adott ki az orosz belügyminisztérium Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen – jelentette szombaton a RIA Novosztyi orosz hírportál a belügyi tárca adatbázisára hivatkozva.
A NATO négy hónapon át tartó, Oroszország határai közelében zajló, Steadfast Defender néven ismert hadgyakorlatai azt bizonyítják, hogy a szövetség egy esetleges konfliktusra készül Oroszországgal – jelentette ki szombaton Marija Zaharova.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Seine-Saint-Denis megyében: egy ember meghalt, hárman súlyosan megsebesültek – közölték igazságügyi források.
Romániában a harmadik legalacsonyabb a várható élettartam az EU-ban – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal pénteken frissített legfrissebb adataiból.
A Hamász palesztin terrorszervezet bejelentette, hogy szombaton Kairóba utazik, hogy folytassa a tárgyalásokat az Izraellel megkötendő tűzszünetről szóló ajánlatról és megállapodásra jusson.
Washington segíteni akar Ukrajnának megvédeni magát, de nem támogatja az amerikai gyártmányú fegyverekkel orosz területre irányuló csapásokat.
A Kreml a konfliktus „közvetlen eszkalációjának” minősítette David Cameron brit külügyminiszter kijelentését, miszerint Ukrajna a Londonból kapott fegyvereket Oroszországon belüli célpontok ellen is bevetheti, ha akarja.
Az áprilisban Nigerbe érkező orosz katonák egy részét egy olyan légitámaszponton szállásolták el, ahol még vannak amerikai katonák is – közölte pénteken a Reuters hírügynökséggel egy magas rangú amerikai védelmi tisztségviselő.
Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz – jelentette ki a magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Oroszország arra kéri partnereit a „világ többségének” országaiból, hogy tartózkodjanak a svájci Ukrajna-konferencián való részvételtől, és ne keveredjenek bele Kijev újabb oroszellenes provokációiba – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
szóljon hozzá!