Az orosz Wagner-csoport, középen a vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal
Fotó: Telegram/Jevgenyij Prigozsin
Az Egyesült Államok nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner orosz katonai magáncéget – jelentette be pénteken John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora.
2023. január 20., 22:592023. január 20., 22:59
2023. január 20., 23:172023. január 20., 23:17
Tájékoztatása szerint a napokban várható hivatalos intézkedés lehetővé teszi majd, hogy újabb szankciókat szabjanak ki a zsoldoscsapat ellen, amely az Ukrajna elleni orosz háborúban is jelentős szerepet játszik. A Fehér Ház pénteken közzétett egy november 18-ával dátumozott filmfelvételt, amelyen állítása szerint Oroszország és Észak-Korea között közlekedő orosz tehervagonokat lehetett látni.
„Nyilvánvalóan elítéljük Észak-Korea cselekedeteit, és sürgetjük Phenjant, hogy haladéktalanul hagyjon fel a Wagnernak küldött szállítmányaival” – mondta a kommunikációs koordinátor. „Mint azt már korábban leszögeztük, ezek az észak-koreai fegyverszállítások az ENSZ Biztonsági Tanács határozatainak közvetlen megsértését jelentik” – hangsúlyozta John Kirby, hozzátéve, hogy a vonatkozó információkat megosztották a világszervezet vezető testületének észak-koreai szankciókat felügyelő szakértői bizottságával.
„Ezek a cselekmények is mutatják, hogy a Wagner kontinenseket átívelő fenyegetést jelent, ideértve komoly bűnügyi üzelmeit, de ezzel még nincs vége” – hangoztatta John Kirby. A szóvivő már tavaly év végén azt állította, hogy Phenjan titokban jelentős mennyiségben szállít tüzérségi lövedékeket Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz. Észak-Korea ugyanakkor következetesen tagadja, hogy fegyvereket vagy lőszert adna el Oroszországnak.
Washington tudomása szerint Jevgenyij Prigozsin, a csoport tulajdonosa havonta 100 millió dollárt költ a zsoldoscsapat fenntartására. „Látunk a többi között hírszerzési jelzéseket arról is, hogy növekszik a feszültség a Wagner és az orosz védelmi minisztérium között. A Wagner rivális hatalmi központtá kezd válni az orosz hadsereghez és más minisztériumokhoz képest. Prigozsin és harcosai nyilvánosan bíráltak orosz tábornokokat és védelmi tisztségviselőket ukrajnai tevékenységük kapcsán” – fűzte hozzá az amerikai illetékes.
A Wagner csoport már 2017 amerikai szankciók hatálya alatt áll.
A Wagner nevű orosz zsoldosmilícia az ukrajnai orosz hadműveletek meghatározó szereplőjévé vált – áll a brit katonai hírszerzés pénteken ismertetett helyzetértékelésében.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
1 hozzászólás