Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője szerint az utóbbi időben állandósultak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában.
2015. augusztus 13., 17:042015. augusztus 13., 17:04
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: jövőre választási év lesz Romániában és ilyenkor mindig kicsit intenzívebbek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi időben állandósultak a kedvezőtlen megjegyzések: míg korábban talán félévente voltak ilyen megnyilvánulások, most mintha havonta születne valamilyen megjegyzés, kijelentés román részről.
Kántor Zoltán azt mondta, a két ország között, illetve a romániai magyarság és a román többség, az állam között kisebbségi kérdésekben feszültségek vannak. Magyar részről a két ország közötti viszonyt ez meghatározza addig, míg az erdélyi magyar kisebbségi kérdést nem oldják meg megfelelő módon - fűzte hozzá. \"Magyarországot revizionizmussal vádolni (...) a nevetségesség kategóriája – fogalmazott –, valószínűleg belpolitikai okokkal magyarázható a vehemens reakció.\"
Mint arról beszámoltunk, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet. A tárca közleménye szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes - hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott - kijelentéseire, amelyekkel \"Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette\".
E vádak azt mutatják, hogy \"a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elitélése okoz\" - fogalmaztak.
Ponta ugyanis annak kapcsán, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete egy lapinterjúban felrótta, hogy Románia nem biztosítja az anyanyelvhasználatot a magyarok számára a hivatalokban, hogy Bukarest részéről nem tapasztalható a jó szándék a határon áthaladó utak megépítésére, illetve hogy a román kormányfő megpróbálja a külföld előtt befeketíteni Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, azzal vádolta meg Magyarországot, hogy provokálni próbálja Romániát.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)