Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
2022. április 29., 11:222022. április 29., 11:22
2022. április 29., 12:152022. április 29., 12:15
A Sándor-palotában tartott találkozó után – Áder János társaságában tett – sajtónyilatkozatában Orbán Viktor azt hangsúlyozta: a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, mutatkoznak egy komoly energiaválság jelei és emiatt „gyötrelmek előtt állnak” az európai gazdaságok, valamint a járványok korából sem lábaltunk még ki.
Kiemelte: április 3-án az emberek egy világos döntést hoztak arról, hogy elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot.
– tette hozzá. Kiemelte: bár új kormány még nincs, a leköszönő kabinet hozott olyan döntéseket az elmúlt napokban, amelyek már mind ebből a logikából következnek, azaz abból, hogy meg kell védeni Magyarországot egy veszélyekkel teli évtizedben. Meghosszabbították a benzin- és élelmiszerárstopot, és a magas áremelkedési szint miatt megemelték a nyugdíjakat is – emlékeztetett Orbán Viktor. Hozzáfűzte:
Áder János köztársasági elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét a Sándor-palotában
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Fidesz elnöke – aki ötödik alkalommal alakíthat kormányt – jelezte azt is: még nem tartanak ott az előkészületek, hogy az új kormány összetételéről konkrétumokat mondjon; több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, a tárgyalások haladnak, van, akivel már megállapodott, van, akivel még nem.
Jelezte ugyanakkor, hogy azt a megközelítést, ami mind a négy korábbi kormányalakításkor a munkáját irányította, most is alkalmazni fogja: a polgári-nemzeti oldal eddig úgy alakított kormányt, hogy annak összetételét és szerkezetét az előttük álló négy év feladatainak megértéséből vezette le.
Hozzátette: azért van erre szükség, mert az élet gyorsan változik, Magyarországnak pedig mindig olyan kormányra van szüksége, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni.
Áder János államfő kifejtette: ez a harmadik alkalom, hogy hasonló szituációban állhatnak egymás mellett. Április 3-án a kilencedik szabad választást tartották Magyarországon, ez „a kilencedik választás volt, de mégis sok mindenben az első” – fogalmazott.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Emlékeztetett: először fordult elő Magyarország történetében 1990 óta, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson, először fordult elő, hogy ilyen kevés volt a sikeresen országos listát állító pártok száma, ezen a választáson volt a legtöbb nemzetközi megfigyelő, ezután a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet és ennek következtében most született meg leghamarabb a választás jogerős végeredménye. Megjegyezte: a választási rendszer és a házszabályok sajátos rendelkezései miatt valójában kilenc párt jutott parlamenti képviselethez.
Közölte: az alkotmányos szabályok a köztársasági elnököt jogosítják fel, hogy az Országgyűlésnek a miniszterelnök személyére javaslatot tegyen és felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására, ő pedig ezt elfogadta. A hétfői alakuló ülésen is azt javasolja az új Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek – mondta.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!