Fotó: Videófelvétel
Oroszország pozíciói a kelet-ukrajnai Bahmut körül veszélybe kerülnek, ha csapatai nem kapnak lőszert – figyelmeztetett vasárnap az orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője.
2023. március 06., 12:562023. március 06., 12:56
Jevgenyij Prigozsin szerint Oroszország Bahmut közelében lévő frontvonalai összeomolhatnak, ha erői nem kapják meg a Moszkva által februárban megígért lőszert.
Eközben a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelése szerint a nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T-62-es harckocsikat is bevet Ukrajnában.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint reális lehetőség, hogy
A brit katonai hírszerzés tudomása szerint a korábbi tervek alapján már 2021-től el kellett volna kezdeni az első harckocsizó gárdahadsereg felszerelését az újgenerációs T-14 Armata típusú harckocsikkal.
A szolgálat hétfői tájékoztatása szerint az utóbbi napokban BTR-50 típusú orosz páncélozott csapatszállító járműveket is azonosítottak Ukrajnában.
A brit katonai hírszerzés a londoni védelmi tárca ismertetése szerint úgy tudja, hogy tavaly nyár óta hozzávetőleg 800 T-62-es, addig raktárakban tárolt harckocsit vettek ismét használatba. Némelyikük észlelő berendezéseit korszerűsítették, és ez nagy valószínűséggel javítja hatékonyságukat az éjszakai hadviselésben – áll a hétfői hírszerzési összefoglalóban.
A brit katonai hírszerzés szerint azonban ezek a „veterán” harcjármű-típusok sokszorosan sebezhetők a modern harctéri körülmények közepette, nincs például robbanóeszközökkel szemben ellenálló korszerű páncélzatuk.
A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.
Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
szóljon hozzá!