A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére

Jens Stoltenberg •  Fotó: NATO.int

Jens Stoltenberg

Fotó: NATO.int

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz-ukrán konfliktus részesévé – szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján.

MTI

2024. április 04., 21:002024. április 04., 21:00

A főtitkár hangsúlyozta: az ukrajnai harctéri helyzet továbbra is súlyos, Ukrajnának több légvédelemre, lőszerre és segélyre van szüksége.

Üdvözölte, hogy a szövetségesek további hozzájárulásokat tettek Ukrajna védelme érdekében – ami magában fogalja Németország 600 millió eurós tüzérségi támogatását, 10 ezer drónt az Egyesült Királyságtól, rakétát és hadijárműveket Franciaországtól, valamint Finnország szerdán bejelentett 188 millió eurós segélycsomagját –, de felhívta a figyelmet, hogy „még ennél is többet kell tenni.”

„Támogatásunkat még szilárdabb és tartósabb alapokra kell helyeznünk. Szerdán a szövetségesek megállapodtak abban, hogy előrelépéseket tesznek a NATO-szerepvállalás keretrendszerének tervezésében, az Ukrajna számára szükséges biztonsági segítségnyújtás és kiképzés koordinálásával kapcsolatban. Ez a munka az elkövetkező hetekben folytatódik” – jelentette ki. Hozzátette, hogy ki kell alakítani egy olyan struktúrát, amely lehetővé teszi a nagyobb átláthatóságot és kiszámíthatóságot Ukrajna támogatása terén, pénzügyi kötelezettségvállalással alátámasztva.

Mint mondta, Oroszország még több csapatot mozgósít, „hajlandó embereket és anyagot áldozni a marginális nyereségért”, ezért van sürgős szükség Ukrajna azonnali támogatására.

„Alapvetően két forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy a NATO-szövetségesek képesek több támogatást mozgósítani, így Ukrajna több területet tud visszaszerezni. A másik pedig az, hogy nem vagyunk képesek erre. Akkor újra fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország még több területet foglal el, ami még veszélyesebb helyzetet eredményez. Az egyetlen módja annak, hogy Ukrajnában tartós békét érjünk el, az, hogy az ukránoknak erős fegyveres erőkkel kell rendelkezniük” – hangoztatta.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy Ukrajnában főként a légvédelmet kell erősíteni, ezért a szövetségesek megvizsgálják, van-e mód arra, hogy további légvédelmi rendszereket – különösen Patriot rendszereket – biztosítsanak.

Stoltenberg, miután csütörtökön tanácskozást folytatott a szövetség ázsiai-csendes-óceáni partnereivel, felhívta a figyelmet, hogy e térség biztonsága szorosan kapcsolódik a NATO-tagállamok biztonságához.

Szerinte „ezt az ukrajnai háború nagyon világosan mutatja, mivel Kína támogatja az orosz hadigazdaságot, kettős rendeltetésű felszereléseket szállít, amelyeket az orosz ipar is használ, cserébe Moszkva jelzálogba adja a jövőjét Pekingnek. Az ázsiai-csendes-óceáni régió vezetői is egyetértenek abban, hogy ami ma Ukrajnában történik, az holnap az ő térségükben is bekövetkezhet” – tette hozzá.

korábban írtuk

A franciák már tavaly óta készülnek arra, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába – állítja a Le Monde
A franciák már tavaly óta készülnek arra, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába – állítja a Le Monde

A francia hatóságok már 2023 júniusa óta „a legnagyobb titoktartás mellett” vizsgálják, hogy küldjenek-e katonákat Ukrajnába – jelentette csütörtökön a Le Monde.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben