Fotó: Facebook/Mateusz Morawiecki
A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt, az október 15-ei lengyel parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot nyert tömörülés, a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét fogja megbízni kormányalakítással. Ezt maga Andrzej Duda jelentette be hétfő este.
2023. november 07., 08:332023. november 07., 08:33
Az államfő felidézte: az általa a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel folytatott egyeztetéseken a PiS, valamint a második helyen végzett, most ellenzéki Polgári Koalíció (KO) is meggyőződésüket fejezték ki, hogy parlamenti többséggel rendelkeznek.
Kilátásba helyezte: az alkotmánnyal összhangban, kormányalakítási kudarc esetén a második körben a parlamenti alsóház abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.
A PiS 194 mandátummal rendelkezik a 460 fős alsóházban (szejm). A KO-ból, a Lengyel Parasztpártból (PSL), a Lengyelország 2050 (Polska 2050) pártból, valamint az Új Baloldal tömörülésből álló ellenzéki tömb együttesen 248 mandátummal rendelkezik.
A négy tömörülés október végén megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról. Donald Tusk, a KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnöke, ellenzéki kormányfő-jelölt hétfő este bejelentette: pártja péntekig lesz kész a többi ellenzéki tömörüléssel kötendő koalíciós szerződés aláírására, amelyre – mint mondta – vasárnap kerülhet sor.
A szejm és a parlamenti felsőház, a szenátus külön-külön tartja meg alakuló ülését.
A lengyel alkotmány értelmében az új parlament ülésén a régi kabinet lemond, de az új kormány beiktatásáig hivatalban marad. Az államfő a parlament alakuló ülését követő tizennégy napon belül ad át hivatalos kormányalakítási megbízást Morawieckinek.
Az új kabinetet és a kormányprogramot a megbízatást követő további két héten belül kell a szejm előtt bemutatni, az alsóház bizalmi szavazáson dönt a jóváhagyásról. A kormány elfogadásához abszolút többségre és az összes képviselő legalább felének jelenlétére van szükség.
A jelenleg Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte el a legtöbb alsóházi mandátumot, de nem rendelkezik önálló többséggel az országos választási bizottság (PKW) által kedd este ismertetett hivatalos végeredmények szerint.
Az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról – közölte az ellenzék keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk, a Polgári Platform elnöke.<p
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!