A járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt Ferenc pápa virágvasárnap

•  Fotó: Vatican Media

Fotó: Vatican Media

Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.

MTI

2021. március 28., 16:572021. március 28., 16:57

Teljesen üres volt a Szent Péter tér, ahol elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, amelyet a pápa szokott vezetni Jézus jeruzsálemi bevonulása felidézésével.

A Vatikán interneten keresztül közvetítette a virágvasárnapi misét, melyet Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatott be: harminc bíboros és

alig több mint száz hívő volt jelen, többségük egyházi személy, akiket kellő távolságra ültettek egymástól.

A bazilikát olajfák és kisebb pálmafák díszítették, a résztvevők kezében fonott pálmaágak voltak.

Ferenc pápa beszédében azokról beszélt, akik jelen voltak Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Jézus „karddal vívott győzelmét várták a rómaiakon, miközben ő Isten diadalát hirdette a kereszttel” – jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, Jézust akkor is sokan csodálták, de kevesen engedték, hogy életüket megváltoztassa. Most is így van, mivel a mai emberek se akarják megváltoztatni életüket, amely tele van ellentmondással, félelemmel, magánnyal, kudarccal és árulással.

Idézet
Ne hagyjuk, hogy az elégedetlenség érzése megbénítson bennünket” 

– mondta Ferenc pápa.

Délben, az Úrangyala (Angelus) - imádságot kísérő beszédében az egyházfő emlékeztetett, hogy a húsvéti szenthét már második éve zajlik pandémia közepette. „Tavaly nagyobb volt a sokk, most nagyobb a próbatétel, és a gazdasági válság súlyossá vált” – jelentette ki.

Kifejtette, hogy a jelenlegi történelmi és társadalmi helyzetben fizikai és lelki erőre van szükség, mivel a válságban „reménytelenség, elkeseredettség, megosztottság” kerekedik felül, sokan „mindennapos keresztutat” járnak be. ”(...) ne haladjunk el mellettük tétlenül, hagyjuk, hogy szívünk irgalmas legyen, közeledjünk hozzájuk (..), fogadjuk be azt, aki a keresztre feszített Jézushoz hasonlóan megalázott, selejtté válik, Jézus az utolsókban van, azokban, akit a mi farizeus kultúránk elítél” – mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa az erőszak áldozataiért imádkozott, mindenekelőtt az indonéziai Celebesz (Szulavézi) déli részén található Makassar egyik katolikus templománál vasárnap történt öngyilkos merénylet sebesültjeiért.

A járványkorlátozások miatt tavalyhoz hasonlóan nagycsütörtökön elmarad a lábmosás szertartása, és péntek este a keresztút nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren lesz, és húsvét vasárnap Ferenc pápa a bazilikában mutatja be az ünnepi misét.

Tavaly március 27-én Ferenc pápa a pandémia betegeiért és halottaiért imádkozott a Szent Péter téren, azóta egy év telt el. Tavaly húsvétkor zárva voltak az olaszországi templomok, az idén az olaszok a lakásukhoz legközelebbi templomba mehetnek el. Virágvasárnap a templomokban fertőtlenítették az olajfaágakat is, amelyek helyett Magyarországon barkaágakat használnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának