Hivatalos: meghalt a hágai bíróságon mérget ivó elítélt tábornok

•  Fotó: Klix.ba

Fotó: Klix.ba

A horvát média nem hivatalos értesülései szerint meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tárgyalótermében. Később hivatalos forrásból is megerősítették a halálhírt.

MTI

2017. november 29., 17:532017. november 29., 17:53

2017. november 29., 19:562017. november 29., 19:56

A boszniai horvát védelmi tanács (HVO) egykori tábornoka az ítélethirdetés alatt bejelentette, hogy mérget ivott, miután az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 20 év szabadságvesztésre ítélte.

Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna.

Az N1 horvát hírcsatorna és Nova Televízió nem hivatalos értesülésekre hivatkozva bejelentette, hogy Praljak valamivel 14 óra után halt meg kórházban. Később a HINA horvát hírügynökség is megerősítette a halálhírt Praljak közeli hozzátartozójára hivatkozva.

Később az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság megerősítette, hogy kórházba szállítása után meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok. A bírói testület este közleményt adott ki, megerősítve azokat az értesüléseket, amelyek szerint belehalt a mérgezésbe a nyugalmazott tábornok. Mint tudatták, az ülés berekesztését követően azonnali orvosi ellátásban részesítették a 72 éves férfit, akit ezután egy közeli kórházba szállítottak, de már nem sikerült megmenteni.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő késő délutánra sajtótájékoztatót hívott össze, Kolinda Grabar-Kitarovic államfő pedig megszakította hivatalos izlandi útját és hazautazott.

A horvát parlament a szerdai napra beszüntette plenáris ülését. A képviselőket megdöbbentette Praljak esete, de egyöntetűen elutasítják a bíróság másodfokon is megerősített jogerős ítéletét,

miszerint Horvátország agressziót követett el Boszniával szemben. Az ítélet szerint Horvátország akkori vezetői felelősek a csoport által elkövetett bűncselekményekben.

Slobodan Praljak 1945. január 2-án született a boszniai Capljinaban. 1970-ben szerzett diplomát a zágrábi műszaki egyetemen, 1971-ben a zágrábi bölcsésztudományi karon és 1972-ben pedig a színház, televízió és film akadémián. A délszláv háborúig színházi rendezőként dolgozott Zágrábban, Eszéken és Mostárban, valamint több filmet és dokumentumfilmet is rendezett.

1991-ben önkéntesként csatlakozott a horvát fegyveres erőkhöz és vezérörnagyi rangot szerzett, majd 1993-ban a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) vezérkari főnökévé választották.

A hágai törvényszék 2006-ban kezdődő pere óta Praljak - munkatársai segítségével - 18 könyvet adott ki, amelyben dokumentálta és elemezte a horvát és a boszniai háborút.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának