Melania Trumpnak személyzeti ügyekben is jelentős befolyása van elnök férjére
Fotó: Facebook
Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét, egy nappal azután, hogy a first lady, Melania Trump a nyilvánosság előtt szorgalmazta elbocsátását.
2018. november 15., 08:272018. november 15., 08:27
2018. november 15., 08:322018. november 15., 08:32
A döntést Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője rövid közleményben tudatta. „Mira Ricardel változatlanul támogatja az elnököt, a Fehér Házból távozva új szerepet kap a kormányzatban” – fogalmazott a szóvivőnő. A közlemény azonban nem tett említést arról, hogy milyen megbízatás várhat rá.
Melania Trump kedden szorgalmazta Mira Ricardel menesztését. Stephanie Grisham, a first lady kommunikációs igazgatója kedden délután sokakat meglepő nyilatkozatot adott ki, amelyben úgy fogalmazott: „a first lady hivatalának álláspontja szerint ő (Ricardel) többé nem méltó arra a megtiszteltetésre, hogy a Fehér Házban szolgálhasson”.
Amerikai sajtóértesülések szerint Ricardel a first lady októberi afrikai körútjakor összetűzésbe került Melania Trump munkatársaival. A vita tárgya a repülőgépen történő ültetés és a Nemzetbiztonsági Tanács forrásainak felhasználása volt.
A menesztett tanácsadót ugyanakkor az amerikai sajtó munkahelyi vitákat generáló, összeférhetetlen személyként írja le, aki korábban James Mattis védelmi miniszterrel is nyilvános és durva hangú vitákba keveredett. A The Washington Post információi szerint John Kelly kabinetfőnök már hónapok óta fontolgatta Mira Ricardel eltávolítását.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!