Fotó: Twitter / Forsvaret
Német és holland lapértesülések szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hónapokkal előre figyelmeztette Kijevet az Északi Áramlat gázvezeték elleni robbantásos merénylet miatt.
2023. június 14., 10:122023. június 14., 10:12
A CIA azt követően figyelmeztette az ukrán kormányt, hogy ne szabotálja a vezetéket, hogy az MIVD holland katonai hírszerző szolgálat tájékoztatta az amerikai titkosszolgálatot a tervezett szabotázsakcióról – számolt be a Die Zeit című német lap és a NOS holland hírtelevízió hírportálja alapján a Híradó.hu.
A berlini kormány szóvivője a Die Zeitnak úgy nyilatkozott, hogy titkosszolgálati forrásból származó értesüléseket elvből nem kommentálnak.
Mint arról beszámoltunk, a The Washington Post című napilap múlt héten arról írt, hogy az amerikai hírszerzésnek már három hónappal a földgáz-vezeték balti-tengeri szakaszán bekövetkezett robbanás előtt tudomása volt arról, hogy Ukrajna tenger alatti robbantást készít élő.
Az újság közlése szerint az információ a Discord közösségi platform egyik tagjától származik, aki kapcsolatban volt Jack Teixerával, akit az amerikai hatóságok nemzetbiztonsági iratok kiszivárogtatása miatt áprilisban letartóztattak. A The Washington Post beszámolója alapján a CIA a 2022 szeptemberében elkövetett robbantás előkészületeiről egy meg nem nevezett „európai szövetségestől” szerzett tudomást. A lap közölte, hogy az amerikai hatóságoknak tett ígéret alapján nem hozza nyilvánosságra az európai szövetséges pontos kilétét, valamint a szabotázsról szóló egyéb részleteket.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
szóljon hozzá!