Különjárat

Már a sofőr is mókás kedvében volt. Ha ugyan mókának tekintette a mínusz tízfokos hidegben vacogó embercsoport azt, hogy a megálló után 15–20 méterrel állt meg a troli. Aztán felültek az emberek. Volt közöttük ilyen is, olyan is. A troli hátsó felében kisiskolások zajongtak, a leginkább figyelemreméltó azonban az elöl álló férfi volt. Először ritmikusan kezdett mozogni valami képzelt dallamra, aztán tapsolni is kezdett, időnként pedig fütyörészett is.
A csöppet sem zenei aláfestés közben Murphy-törvénnyel nyugtattam mellettem ülő barátomat: nehogy már jegyet lyukasszon, hiszen ilyenkor úgy sincs ellenőr. Az ellenőrök ugyanis mindig csak tisztességes, jámbor utasokat szállítanak le, nem pedig agresszív koldusokat, netán csendet és polgárokat zavaró részegeket.
Taps és fütty közben eget verő káromkodások tarkították a performanszt, a férfi ugyanis sorra vette az utasokat, és mindenkit külön-külön küldött el oda, ahova a fantáziája diktálta. Az utasok a helyzethez illő diszkrécióval próbáltak más irányba nézni.
Nemsokára barna arcú pár szállt fel, egymás mögé ültek, és elkezdődött az a furcsa valami, amit jobb híján az ízes-szagos cigány nyelven folyó udvarlásnak lehetne nevezni. A férfi hátrafordult, és miközben magyarázott valamit a nőnek, látványosan nyújtogatta a nyelvét. A nő és az utasok felé. Illő diszkrécióval kezeltem az ügyet, kibámultam az ablakon. Az épp leszálló füttyös kedvű férfit vettem észre, amint nyílegyenesen tart a megállóhoz közel eső kocsma irányába. Fogadjunk, kocsmába megy – fordultam a barátom felé, pénzt próbálván szerezni éles megfigyelőképességemből.
Vesztettem volna: a férfi egy „Fogorvosi rendelő” feliratú helyiségbe ment be. Hű, lehet majd dolga a fogorvosnak, ha egy ilyen részeg pofa beállít hozzá – csodálkoztunk barátommal. Aztán eszünkbe jutott: de mi van, ha ő a doki?