Eb-láz

Érettségi idején Európa-bajnokság zajlott éppen, sajtókollégiumi záróvizsgáimat vébélázban töltöttem, egyetemi felvételimre ismét kontinensviadal mérkőzései közepette tanultam, ami értelemszerűen maga után vonta, hogy az államvizsga-dolgozat megírásakor is Európa-bajnoki küzdelmek zajlottak. Ezek után szinte már természetes, hogy a mesteri dolgozat megvédésének idején is kontinenstorna zajlik. Persze bárkiben fölmerülhet, hogy egyszerű a helyzet: ilyenkor az ember kikapcsolja a televíziót, a lehető legnagyobb ívben kerüli el az olyan helyszíneket, ahol társaságban követhetők figyelemmel a mérkőzések, bezárkózik a szobájába, és tanul. Valamint alkot.
No, ez az, ami nekem soha, egyetlen pillanatra sem villant át az agyamon.
Mert mégis, mi egy érettségi diploma ahhoz a leírhatatlan élményhez képest, amikor a németek a csereként beállt Oliver Bierhoff két találatával fordítottak a csehek ellen, és aranygóllal Európa-bajnokok lettek? Ki izgul egy egyetemi felvételi miatt, amikor a portugálok Nuno Gomes góljával 0-2-ről fordítva 3-2-re győznek az angolok ellen? Mit ér egy egyetemi diploma, ha az ember nem láthatja, ahogy a svédek és a dánok őszinte, nyílt sisakos küzdelemben esnek egymásnak, hogy aztán a végén – mit ad isten – pontosan az az eredmény szülessen meg, amely kiejti az olaszokat a további küzdelemből?
Persze előfordulhat, hogy az ember fejében annyira egybemosódik a sok, párhuzamosan zajló fontos esemény, hogy Vörösmarty romantikája kapcsán az Odonkor és Tünde című műről kezd beszélni, vagy Husserl fenomenológiája témájában Ronaldo lövőtechnikájáról tart kiselőadást.
Ennyi kellemetlenséget azonban mégiscsak bevállalhat. Elvégre Európa-bajnokság csak négyévente zajlik, és Daniele de Rossi, az AS Roma középpályásának szavaival élve: minden órának leszakaszd virágát!
Persze lehet, hogy ezt Berzsenyi Dániel mondta.