Ősz jött a Tavasz-lakótelepre

Több mint 33 millió lej adósságot halmozott fel a nagyváradi Raicris Construct, melynek nevéhez több botrány fűződik, mint sikeres beruházás.

Pengő Zoltán

2010. március 19., 10:222010. március 19., 10:22

Egy újabb ingatlanpiaci ámokfutó üzelmei érhetnek véget, ha a Bihar Megyei Táblabíróság fizetésképtelenné nyilvánítja a Raicris Construct Kft.-t. A nagyváradi székhelyű cég vezetősége tavaly nyáron kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárás megindítását, azt követően, hogy a Raicris több tízmillió lejes adósságot halmozott fel. „A céggel szembeni követelések értéke 33 167 110 lej, vagyis körülbelül 8 millió euró” – nyilatkozta Cristian Monenci, a Bihar Megyei Táblabíróság szóvivője.

Tehetetlenek a hitelezők

Normális körülmények között a bíróság már csődvédelem alá helyezhette volna a vállalkozást, ha annak vezetői betartják a játékszabályokat. A hatályos törvények értelmében a Raicris az eljárás megindításától számított két hónapon belül a bíróság rendelkezésére kellett volna bocsássa a könyvelési dokumentumokat, azonban nem tett eleget ezen kötelezettségének. A bíróság megbírságolta az ingatlanfejlesztőt, ám a csődvédelem kimondására a mai napig nem került sor. A beszállítók és a hitelezők keze ellenben meg van kötve, egyelőre semmit sem tehetnek azért, hogy behajtsák a vállalkozás adósságait.

„A Raicris továbbra is adhat el javakat, lakásokat és házakat, a csődbiztos ellenőrzése alatt. Ameddig folyamatban van a fizetésképtelenségi eljárás, az adósok nem tehetnek jogi lépéseket a cég ellen” – mondta Cristian Monenci. Ha a bíróság csődvédelem alá helyezi a vállalkozást, akkor további három évre védelmet kap a hitelezők ellen. Ugyanakkor  Călin Raita, a cég tulajdonosa (képünkön) mindent elkövet annak érdekében, hogy kibújjon az adósságoknak legalább egy része alól. Az üzletember a közelmúltban keresetet nyújtott be, melyben azt kéri a bíróságtól, nyilvánítson semmisnek egy hitelszerződést. Călin Raita azzal indokolja kérését, hogy maga ittas állapotban volt, felesége pedig erős nyugtatókat vett be röviddel azelőtt, hogy aláírták az Italo–Romena Bank képviselőivel a 2,5 millió eurós hitel felvételére vonatkozó szerződést.

Tavasz a Körös partján

Călin Raita, aki valutaváltók üzemeltetőjeként vált tehetős emberré, néhány évvel ezelőtt kezdett el ingatlanokkal foglalkozni. Ingatlanfejlesztőként akkor hívta fel magára a figyelmet mikor kirukkolt a Tavasz-lakótelep nevet viselő bombasztikus projekttel. Raita 3000–4000 tömbházlakás felépítését ígérte a város nyugati részén, a Sebes-Körös partján. A politikai ambíciókat is dédelgető, a nagyváradi polgármester széket független jelöltként megpályázó vállalkozó azzal hitegette a közvéleményt, hogy egy garzon 20 ezer, egy kétszobás lakás pedig 30 ezer euróba fog kerülni.

A Tavasz-lakótelepből semmi sem lett, néhány kisebb ingatlanprojektet azonban sikerült tető alá hoznia a Raicrisnek. Igaz, ez utóbbiak sem mentek zökkenőmentesen. A Hegyközpályi  határába tervezett Golden Residence villanegyed építése kisebb botrányt kavart, a Raicris Construct ugyanis nem csak építési engedély nélkül kezdett neki a munkálatoknak, de még a geodéziai tanulmányt sem készíttette el, hovatovább a kivitelezési tervet sem tudták bemutatni az ellenőrző szakhatóság munkatársainak. A súlyos hiányosságok miatt az Állami Építészeti Felügyelőség tetemes, 187 ezer lejes bírságot rótt ki az ingatlanfejlesztőre.

Călin Raita a cég igazgatóira hárította a felelősséget a szabálytalanságok miatt, illetve azt állította, a konkurencia megpróbál a Raicris projektjeinek a kerékkötője lenni. A cég a Robert Owen, a Dózsa György és a Henrik Ibsen utcákban építkezett még. Ez utóbbi helyszínen egy 26 lakásos tömbházat húzott fel a Raicris Construct. Annak ellenére, hogy a lakásokat luxusapartmanokként reklámozta az ingatlanfejlesztő, a vevők a helyi sajtóban elpanaszolták, szinte minden nagyobb eső alkalmával beáznak.

Nyakán az adóhatóság

Raitának egyébként nemcsak a hitelezőkkel, az építészeti felügyelőséggel és az ügyfelekkel gyűlt meg a baja, hanem az  adóhatósággal is. A vállalkozó, sok más ingatlanfejlesztőhöz hasonlóan, magánszemélyként értékesített több ingatlant. Raita így próbálta meg elkerülni, hogy jövedéki adót fizessen, ám az adóhatóság utólag be akarja rajta hajtani azt. „Bepereltem az adóhivatalt. Semmilyen törvényes alapja nincs a követelésüknek” – nyilatkozta a közelmúltban az üzletember.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók