2010. május 28., 11:472010. május 28., 11:47
Sorin Apostu beadványában arra kéri a nyomozó hatóságot, hogy csalás gyanúja miatt indítson vizsgálatot ismeretlen elkövető ellen. A Monostor negyedben, a Polus Center közelében található lakóparkban történt szabálytalanságokra azt követően figyelt fel az önkormányzat, hogy az egyik helyi, román nyelvű lap cikkezett az ügyről.
A polgármesteri hivatal munkatársai április folyamán kezdtek el vizsgálódni a Colina Parkban, megállapítva, hogy az építtető és a kivitelező lóvá tette az önkormányzatot. A Dora Mall 2007 decemberében kapta meg az építési engedélyt a nyolc darab, egyenként hat lakásból álló ingatlan felhúzására. A munkálatok a következő év februárjában kezdődtek el, és a társasházak rekordidő, kilenc hónap alatt el is készültek. Novemberben az önkormányzat szakemberei a helyszínen tekintették meg az elkészült ingatlanokat, december 29-én pedig Emil Boc akkori polgármester aláírta az épületek átvételét igazoló dokumentumot.
Ezt követően az építtető telekkönyveztette az épületeket, ezzel párhuzamosan pedig hozzákezdett a lakások értékesítéséhez. Ugyanakkor a munkálatok is folytatódtak a lakóparkban. Amint azt az önkormányzat ellenőrei utóbb megállapították, ezek célja további lakások kialakítása volt, az épületek tetőterében, illetve az alagsorba tervezett garázsokban. Az egyik ingatlanban, az ellenőrzéskor az engedélyezett hat helyett már 15 lakás volt. Az önkormányzati felügyelők tizenkét, engedély nélkül kialakított lakást találtak a Colina Parkban, melyekért egyenként 10 ezer lejes bírságot szabtak ki. A dolog pikantériája, hogy a bírságokat a lakások tulajdonosaira, nem pedig az építtetőre rótták ki.
Fizetnie kell a Dora Mallnak is, mivel az illegálisan kialakított lakások egy része még nem talált gazdára, ám néhánynak már új tulajdonosa van, akik vélhetően ártatlanok a törvénytelenség elkövetésében. A 120 ezer lejes büntetéssel azonban nem zárult le az ügy, a polgármester ugyanis indokoltnak érezte, hogy rendőrségi feljelentést tegyen. Sorin Apostu véleménye szerint a történtek kimerítik a csalás fogalmát, az elkövetők ugyanis tudatosan, jogosulatlan előnyökhöz jutás és haszonszerzés céljából megtévesztették az önkormányzatot.
Azt követően, hogy a polgármesteri hivatal megbírságolta a cégét, Eugen Juchi, a Dora Mall tulajdonosa elzárkózik a sajtóval való kapcsolattól.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.