Fotó: Bone Ewald
2010. február 19., 11:312010. február 19., 11:31
Nagy az érdeklődés az energetikai auditor szakma iránt. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen március 5-én induló képzésre túljelentkezés van, már a beiratkozás első napján 30-nál is több jelentkező adta be az iratait. Az intézmény vezetői arra számítanak, hogy idén sokkal többen fogják megszerezni a képesítést, mint az előző években. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen háromfajta energetikai auditort képeznek: épületekre, berendezésekre és termoenergetikai mérleg elkészítésére szakosodott szakembereket.
A pénteken és szombaton tartott, 138 tanórából álló, három hónapos tanfolyam ára 3000 lej. A kurzusra beiratkozhat bármely, felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező személy. „Más városokból, Nagyszebenből, Galacról, Piteşti-ről, sőt Konstancáról is vannak jelentkezők. Egyetlen nap alatt 33-an adták be a papírjaikat” – nyilatkozta Marinela Bartolomei, a Kolozsvári Egyetem Folyamatos Képzési Osztályának vezetője.
Kolozsváron kívül még három egyetemi városban szerveznek hasonló képzést: Temesváron, Bukarestben és Iaşi-ban. A kurzus végén a hallgatók diplomát kapnak. Ennek birtokában vehetnek majd részt a Regionális Fejlesztési és Lakásügyi Minisztérium által szervezett vizsgán, amelyen energetikai auditori engedélyt szerezhetnek. A vizsgát megelőzően az auditoroknak a minisztérium szakértőiből álló bizottság előtt kell megjelenniük meghallgatásra.
Az elkövetkező években várhatóan nagy lesz az érdeklődés az energetikai auditor szakma iránt, ugyanis a július 1-jén érvénybe lépő szabályozás értelmében csupán az energetikai bizonylattal rendelkező lakásokat lehet majd adni-venni, illetve bérbe adni. A lakás energiafogyasztását tükröző energetikai bizonylat kiállítását az auditorok végzik majd. Ezek tetemes jövedelemre számíthatnak, hiszen a bizonylat négyzetméterenkénti ára jelenleg 1 és 4 euró között mozog, egy átlagos méretű tömbházlakás esetén tehát 100–200 euróba kerül.
Az ingatlan-tranzakciókat az energetikai bizonylat meglétéhez kötő szabályozásnak eredetileg 2010. január 1-jétől kellett volna érvénybe lépnie. A kormány egyebek mellett azért döntött az elhalasztása mellett, mivel egyelőre nagyon kevés az energetikai auditor, ami fennakadást okozott volna az amúgy is gyengélkedő ingatlanpiacon.
Jelen pillanatban országos szinten mindössze 576, az energetikai bizonylat elkészítésére jogosult szakember van, közülük 176-an bukarestiek. Kolozs megyében 21 az energetikai auditorok száma, ám az Épületenergetikai Auditorok Országos Egyesületének adatai szerint vannak olyan megyék, ahol egyetlen ilyen képesítéssel rendelkező szakember sincs.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.