2010. május 21., 11:262010. május 21., 11:26
Ennek az alapvető oka az, hogy 2009-ben nagyon kevés új ingatlanprojektbe vágtak bele a beruházók, míg a tavaly év elején még folyamatban voltak a válság kirobbanása előtt megkezdett beruházások. Áprilisban azonban megfordult a trend, ugyanis a Baumix 30 százalékkal több építőanyagot értékesített, mint március folyamán.
„Jelenleg a piac a 2007-es szinten van, sőt áprilisban már valamivel jobb eredményt értünk el, mint három évvel korábban. Reményeink szerint folytatódni fog ez a pozitív tendencia” – nyilatkozta Răzvan Bobe, a Baumix romániai igazgatója. Az üzletember elmondása szerint a Baumix a költségek csökkentésére törekszik, hogy ezáltal növelje versenyképességét. Ennek a jegyében a cég szamosújvári gyárát Ploieşti-re költöztették.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.