2010. május 14., 10:472010. május 14., 10:47
Június elején fogja közzétenni első alkalommal az Országos Statisztikai Intézet az ingatlan-árbarométert, melynek célja, hogy valós képet adjon az átlagos lakás- és telekárakról. Ez lesz a hivatalos hazai árbarométer. Az Országos Statisztikai Intézet árindexe abban fog különbözni a már létező, hasonló, nem hivatalos hazai piacfigyelő eszközöktől, hogy nem a vevők által kért összegeket, hanem az adásvételi szerződésekben szereplő eladási árakat fogja figyelembe venni.
Elkészítésében az intézmény együtt fog működni a Romániai Közjegyzők Országos Egyesületével. Érvényessége országos szintű lesz, kiszámításakor ugyanis tekintetbe veszik a kisvárosok és falvak ingatlanpiacát is. Az árbarométer hasznos lesz azok számára, akik lakást szeretnének vásárolni, ugyanis ennek alapján nagyjából megítélhetik, mennyire reális az ár, amelyet egy adott lakásért kér a tulajdonos.
„Az árbarométer fontos lesz a Nemzeti Bank számára is. Jelenleg az ingatlanpiacot nem vesszük figyelembe az infláció kiszámításakor. A jövőben ez valószínűleg változni fog” – nyilatkozta Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank kormányzójának tanácsadója. Egyes szakemberek máris kétségbe vonják, hogy az árbarométer tökéletesen hűen tükrözné majd a piaci viszonyokat. „Hasznos lesz mindenki számára, ugyanakkor nem lehet elsiklani azon veszély felett, hogy valótlan adatok alapján készül majd el. Köztudomású, hogy az eladók és a vásárlók egyaránt hajlamosak a valósnál alacsonyabb vagy magasabb árat foglalni a szerződésbe, hogy ezáltal alacsonyabb közjegyzői díjat fizessenek, illetve minél nagyobb összegű hitelt tudjanak felvenni” – mondta Nicolae Popa, a Romániai Közjegyzők Országos Egyesületének elnöke.
Cristina Mali, az Országos Statisztikai Intézet részlegvezetőjének elmondása szerint az árbarométert több lakás kategóriára elkészítik, kiszámításakor figyelembe véve a lakás felületét, korát, a felhasznált építőanyagokat, komfortszintjét, jelenlegi állapotát, a fűtés jellegét. Kezdetben az árbarométer negyedévenkénti és országos szintű lesz. Idővel el fogják készíteni regionális lebontásban is, valamint külön a városi, illetve a vidéki piacra vonatkozólag. Az intézet munkatársai, együttműködve a közjegyzők szakmai szervezetének és a Román Nemzeti Banknak a szakembereivel, a tavalyi év eleje óta végzik az adatgyűjtést.
Idehaza már létezik két nem hivatalos árbarométer. A kizárólag a fővárosra érvényes Bucharest Real Estate Indexet a Colliers ingatlanügynökség készíti (külön – külön régi és új lakások számára), míg a www.imobiliare.ro árindexe országos szintű. Megjelenésük óta mindkettőt számos kritika érte. A legtöbb szkeptikus a felhasznált adatok valós voltát kérdőjelezte meg, de vannak olyan szakemberek is, akik azzal vádolják a készítőket, hogy mivel maguk is piaci szereplők, manipulatív célra használják az árbarométert.
„A statisztikai intézet árbarométere ki fogja egészíteni a miénket, s átláthatóvá teszi, hogy mekkora árengedményre hajlandóak az eladók” – véli Daniel Crainic, az imobiliare.ro marketingigazgatója. Más szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a hivatalos árbarométernek nem kívánt hatásai is lehetnek. „Ha a tanulmányozott időszakhoz képest nagy késéssel hozzák nyilvánosságra, és nem frissítik rendszeresen, akkor megbolygathatja a piacot” – állítja Ionuţ Butoi, az Ingatlanügynökségek Országos Egyesületének főtitkára.
Más országokban az ingatlanpiaci árbarométer évtizedes hagyományokra tekint vissza. Az Amerikai Egyesült Államokban a Federal Housing Finance Agency 1975 óta készít ilyen jellegű kimutatásokat negyedévi rendszerességgel. Nagy-Britanniában nyolc mérvadó árbarométer van, Magyarországon pedig három. Ez utóbbiak közül a Magyar Statisztikai Hivatal által készített árindex számít hivatalosnak, melyet általában kilenc hónapos késéssel hoznak nyilvánosságra.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.