Egyre több az eladatlan lakás

Az építők szakmai tömörülése szerint idén maximum fele annyi lakás fog épülni az országban, mint egy évvel korábban.

Pengő Zoltán

2010. március 12., 11:282010. március 12., 11:28

Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2009-ben 61 101 lakás épült Romániában, ami csupán 3313-rel, 5,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű visszaesés 2009 utolsó negyedévében következett be, mikor is 22 931 új lakást adtak át, a teljes tavalyi mennyiségnek körülbelül egyharmadát. Ez 4820 lakással volt kevesebb, mint amennyit 2008 azonos időszakában adtak át.

Adriana Iftime, az Építkezési Vállalkozások Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint a statisztikai adatok megtévesztő képet festenek az építőipar helyzetéről. „A kimutatásokban megjelenő lakások nem tavaly épültek, 2009-ben csupán befejezték azokat. Sok nagy tömbháznak tavaly leállt az építése. Ezeket azonban még az ingatlanpiac nagy fellendülése idején kezdték el építeni” – nyilatkozta a szakmai szervezet vezetője. Elmondása szerint jelenleg nagyon sok ingatlanfejlesztőnek vannak kész lakásai, csak éppen a vásárlók hiányoznak. „Korábban már a tervezés szakaszában eladták a lakásokat. Jelen pillanatban a fejlesztők nem tudják már mit találjanak ki, hogy túl tudjanak adni a lakásokon” – vázolja az állapotokat Adriana Iftime.  Az adás-vételek számának drasztikus visszaesését nemcsak az ingatlanfejlesztők, hanem az építők is megsínylik. „Egyáltalán nincsenek megrendelések. Az építési vállalkozók oda vannak az örömtől, ha megrendelést kapnak egy egyemeletes épület felhúzására” – hangsúlyozta az igazgatónő.

Adriana Iftime biztos benne, hogy az idei statisztikai adatok sokkal gyengébbek lesznek, mint a tavalyiak. „A 2010-ben átadásra kerülő házak száma legjobb esetben is csak a fele lesz az egy évvel korábbinak. Idén fog megmutatkozni, hogy 2009-ben nem voltak megrendelések, nem indultak új beruházások” – nyilatkozta a szakmai tömörülés ügyvezető igazgatója.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók