2010. április 16., 16:012010. április 16., 16:01
Minden eddiginél rosszabb az építőipar helyzete, állítják a szakmabeliek. „A tél tovább gyengítette az ágazatot. A szeszélyes időjárás miatt egyáltalán nem lehetett dolgozni. Emiatt egyre gyakoribb jelenség a dömpingár. A cégek kétségbe vannak esve, s ezért egyre alacsonyabb áron hajlandóak dolgozni, csak hogy megkapjanak egy munkát. Remélem, hogy a csődbe jutó vállalkozások száma nem fog exponenciálisan emelkedni az elkövetkező időszakban, ugyanis ez azt jelentené, hogy a konkurencia hiánya miatt magasra fognak szökni az árak miután kilábalunk a válságból” – nyilatkozta Cristian Erbaşu, az építkezési vállalkozások szakmai szövetségének elnöke. Véleménye szerint a második negyedévben stabilizálódni fog a piac, a harmadikban pedig megindul majd a lassú növekedés.
A statisztikai adatok megerősítik Erbaşu véleményét, ugyanis az év első két hónapjában az építőipar forgalma 19,5 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest. Ennél is drasztikusabb mértékben, 32,5 százalékkal csökkent az új építkezések száma, ellenben a karbantartási és felújítási munkálatok volumene 55,8 százalékkal nőtt. A regresszió leginkább a lakóépületek terén mutatkozott meg, az ilyen megrendelésből 51 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Aggodalomra adhat okot, hogy míg januárban az ágazat teljesítménye csak 3,4 százalékkal csökkent, addig februárban már 27,1 százalékos volt a visszaesés.
A betonvas-forgalmazók szintén a forgalom csökkenéséről számolnak be. „Az első negyedév adatai nem teljesen mérvadóak, ám a kereslet alulmaradt a tavalyi átlaghoz képest, sőt 2009 első negyedévéhez viszonyítva is csökkent, igaz csupán 2-3 százalékkal. Remélem, hogy a második negyedévben nőni fog a kereslet, mivel úgy tűnik, az ingatlanfejlesztők újra mozgolódnak. Állami megrendelésekre nem nagyon lehet számítani” – jelentette ki Călae Mândru, a Romániai Fémforgalmazók Egyesületének elnöke.
A festékgyártók még borúlátóbbak. „A festékgyártás szezonális jellegű, s a hosszú tél miatt a termelés minimálisra csökkent. Ha el is kezdődne a fellendülés, festékre csak a munkálatok végén van szükség, a második negyedévben pedig nem nagyon lesznek befejezéshez közeledő projektek” – nyilatkozta Simona Predoiu, a Festékgyártók Romániai Egyesületének ügyvezető igazgatója.
A hőszigetelő nyílászárók piaca szintén nagyon megsínylette a válságot. A tavalyi év elején országos szinten még elérte a hatezret a termopán nyílászárókat gyártó cégek száma, ám időközben mintegy ezer vállalkozás csődbe ment. A csődhullám következtében a munkanélküliek száma legkevesebb hétezer fővel nőtt. „A zimankós tél fokozta a válság hatását, aminek az eredménye a kereslet további csökkenése lett. Az első negyedévben felével volt kisebb a forgalom, mint az indokolt volna abban az időszakban” – nyilatkozta Valentin Petrescu, a hőszigetelő nyílászárókat gyártó cégeket tömörítő szervezet elnöke.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.