2010. október 01., 10:052010. október 01., 10:05
Jelentősen csökkent a legtöbb építő anyag ára a tavalyi szinthez képest, jelenleg az olcsóbb építőanya-goknak köszönhetően egy új ház 15 százalékkal olcsóbb. Az építőipari vállalkozók előrejelzései szerint idén a legtöbb építőanyag ára tovább csökken, egyedüli kivétel a fémpiac, ahol az árak növekvő tendenciát mutatnak.
Az Építőipari Cégek Egyesülete ugyanakkor az árak stabilizálódására számít. Adriana Iftime az egyesület elnöke kifejtette, az eddigi jelzések alapján, nincs realitása annak, hogy az építőanyagok ára tovább csökkenjen. „Általában az olyan kormányzati beruházások járulnak hozzá az építőanyagok drágulásához, amelyekben külföldi nyersanyagot is használnak” – nyilatkozta Adriana Iftime. Az építőipari szakemberek ugyanakkor semmi jóra nem számítanak ami a keresletet illeti.
Borúlátásukat elsősorban az okozza, hogy az állami támogatások összege egyre csökken, az európai uniós támogatások lehívása az építőiparban pedig alig két százalék. Tavaly a legtöbb vállalkozás a korábban megkezdett és befejezés előtt álló projekteknek köszönhetően élte túl a válságot, idén azonban nem várhatók új beruházások. Az építkezéseket ellenőrző Infobrau vállalat felmérése szerint 2010 tavaszán áprilisban és májusban 23,32 százalékkal kevesebb az építőanyag-igénylés 2009 azonos időszakához képest.
Tavalyhoz képest idén 25 százalékkal nőtt a betonvas ára, azt követően, hogy 2009-ben 2008-hoz képest fele annyiba került. Jelen pillanatban egy kilogramm betonvasért 2,1 lejt kell fizetni, miközben 2009-ben csupán 1,6 lejbe került. „A betonvas ára továbbra is emelkedni fog, ezt elsősorban az ócskavas hazai és nemzetközi drágulása indokolja. A globalizált acélpiacon sem a hazai termelők, sem a forgalmazók nem tudják befolyásolni a betonvas árának alakulását, erre a fogyasztóknak is oda kell figyelniük” - nyilatkozta Călae Mândru a Romániai Fém Forgalmazók Egyesületének alelnöke. Az ócskavas beszerzési ára 0,47%-tól 0,60%-ig terjedően befolyásolja a betonvas piaci árát. Az ócskavas árának változásai a betonvas árában egy-két hónap csúszásal jelentkeznek, így az ócskavas januári drágulása, februárban és márciusban a betonvas drágulásához vezetett.
Romániában a cement fogyasztása tavalyhoz képest 25–30 százalékkal csökkent, amely alaposan visszavetette a három legnagyobb cementgyártó cég, a Holcim, a Lafarge és a Carpatcement forgalmát. Míg 2008-ban tízmillió tonna cementet értékesítettek az országban, addig tavaly már csak nyolcmillió tonnát tudtak eladni. Ráadásul az utóbbi egy évben a cement ára 14 százalékkal csökkent. Tavaly még 17,65 lejt adtak egy zsák cementért, idén 15,53 lejért meg lehet vásárolni. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy míg 2009-ben ötvenkilós kiszerelésbe árulták a cementet, idén az uniós munkavédelmi és egészségügyi előírások miatt csak negyven kiló lehet egy zsák cement súlya. Az ingatlanválság a hőszigetelő ablakokat gyártó cégeket alaposan megtizedelte. 2009 elején még hatezer ablakgyártó céget tartottak nyilván, azóta mintegy ezer cég ment csődbe, s 5–7 ezer munkás vált munkanélkülivé. A hőszigetelő ablakok és ajtók forgalma tavaly a felére csökkent, mindössze 400–450 millió euró bevétele volt az ágazatnak, ez pedig gyakorlatilag a 2005-ös szintnek felel meg.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.