Bizonytalan értékek, bizonytalan jövő

Legkorábban jövőre mozdulhat ki a holtpontról az ingatlanpiac, de az sem kizárt, hogy csak 2011-ben, vélik ingatlanfejlesztők. A szakemberek úgy látják, a jelenlegi helyzetben egy beruházás értékét is nehéz felbecsülni, mivel a lakásárak és az építési költségek egyaránt ingadoznak.

Pengő Zoltán

2009. április 17., 10:002009. április 17., 10:00

„A vásárlási kedv egyre csappan, a vásárlóerő is lényegesen kisebb, mint tavaly volt, a pénzhiány pedig a legnagyobb akadály az ingatlanfejlesztők számára. Ezen okok miatt úgy döntöttünk, hogy bár megvan az építési engedély, a munkálatok megkezdését 2011-re halasztjuk. Remélem, hogy addig magához tér az ingatlanpiac” – nyilatkozta egy országos napilapnak Sorin Dan, a Transilvania Development tulajdonosa.

Az ingatlanfejlesztő cég 1400 lakás felépítését tervezi 30, zömükben háromemeletes tömbházban a kolozsvári Tisztviselőtelepen (Andrei Mureşanu negyed). A Plaiuri nevű projektet, melyet a beruházó részben saját forrásból, részben pedig bankkölcsönből fog finanszírozni, a munkálatok megkezdésétől számítva öt éven belül kell majd befejezni.

Ugyancsak a halasztás mellett döntött az RCE ingatlanfejlesztő cég, mely Citadella néven fog lakóparkot építeni a monostori lakótelep szélén, a jövendő körgyűrű közelében. „Eredetileg tavaly akartuk elkezdeni a Citadella-projektet, ám különböző megfontolásokból el kellett halasztanunk. Nagy hangsúlyt fektettünk a tervezésre, mivel egy luxus lakóparkot akarunk létrehozni.

Ugyanakkor tavaly elkezdtük a Bella Park kiterjesztését, és szükségesnek tartottuk, hogy erre összpontosítsunk. Másrészt gondok voltak az infrastruktúrával is, melynek kiépítését a helyhatóság prioritásként határozta meg 2008-ra, mégis elhalasztották a munkálatokat. Mindezek, a globális pénzügyi válsággal egyetemben arra késztettek bennünket, hogy elhalasszuk a Citadella-projektet” – mondta Nagy Zoltán, a CRE vezérigazgatója.

A tervek szerint a hathektáros Citadella lakóparkban 36 lakóházat fognak felépíteni, a munkálatok megkezdésétől számított három év leforgása alatt. Tavaly a beruházás értékét 60 millió euróra becsülték.

Az STK Financial befektetési alap szintén elhalasztotta a Tordai út közelébe tervezett Scala Residence lakópark munkálatainak megkezdését. A beruházás értékét tavaly 60 millió euróra becsülték, de jelenleg ez az összeg már nem mérvadó. „A projekt értéke jelenleg bizonytalan. Az építőanyagok árának és az építési költségeknek a csökkenésére számítunk, a hozzávetőleges értéket néhány hónapon belül fogjuk tudni felbecsülni” – nyilatkozta Nicolae Pascu, az STK Financial elnöke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók