Fotó: A szerző felvétele
2009. június 12., 11:532009. június 12., 11:53
Siegfried Prantl fizikus és felesége, Christiane a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének meghívására érkezett Nagyváradra a terméket bemutatni. Elmesélték, a férfi régész barátja segítségével utazott ki Dél-Amerikába mintegy két évtizeddel ezelőtt, s az ősi civilizációk házainak romjai között vett észre valami különlegeset: a falak tövében kővel befedett vezetékek futottak. „Először azt hittem, padokról van szó, ám kiderült, ez volt az itt lakók fűtésrendszere. Tüzet gyújtottak mellette, így melegítették fel a benne keringő vizet. Ezért nem is szeretem, ha feltalálónak neveznek engem, hiszen valójában csak őseinktől és a természettől inspirálódtam. Mai modern találmányaink legalább kilencven százalékát már ismerték az ősi civilizációk” – mesélte Siegfried Prantl a váradi hallgatóságnak.
A rendszer különlegessége, hogy legalább ötven százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint bármely más, ma használt fűtésrendszer, fejtette ki a feltaláló. Számításaik szerint egy száz négyzetméteres helyiség fűtésére mindössze nyolc liter víz elegendő. Ezenkívül, mivel a vezetékek nem a falakban futnak, elkerülhető a nedvesedés és a penészesedés is, ami főképp olyan lakóknak fontos, akik asztmás vagy más légúti betegségben szenvednek. Ugyanez a tulajdonsága teszi a Best Boardot ideálissá múzeumok, falfestményekkel díszített műemlék épületek fűtésére, mivel a hőmérséklet állandó és egyenletes lesz a helyiségekben. Tekintve, hogy a rendszer a falakat fűti, a plafon alatt kialakuló „melegpárnák” képződése is elkerülhető, tehát nem vész kárba a hőenergia. Néhány éve már a Vatikánban is ez a rendszer szolgáltatja a meleget, árulta el Siegfried Prantl. „Sajnálatos, hogy Romániában még senki nem hallott erről a rendszerről, hiszen tizenöt éve használjuk Ausztriában, s azóta már Európa huszonkét országába is szállítunk” – mondta a fizikus. A Best Boardot már alkalmazzák többek között Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Oroszországban, Svédországban és Norvégiában.
A rendszert bármilyen hő- és energiaforrásról lehet táplálni, akár a jelenleg Romániában használatos, vízzel működő távfűtési hálózatra is rá lehet kötni. A meleget víz vagy elektromos energia szállítja, s ez a falak tövében elhelyezett keskeny vezetékekből fölfelé sugárzik, egyenesen a falakat langyosítva. A rendszer jellegéből fakadóan a lakók hőérzete ugyanolyan, mintha a lakást hagyományos technológiával, három fokkal magasabb hőmérsékletre fűtötték volna ki. A falak külső részére szigetelés kerül. A találmányként levédett rendszerben a víz sokkal gyorsabban kering, mint a hagyományos fűtésrendszerekben, és a hőmérséklete is jóval magasabb. Hogy ezt műszakilag hogyan valósítják meg, arról a meghívottak nem árultak el részleteket.
A rendszer áráról nem szolgáltak közelebbi tájékoztatással, mivel a Prantl házaspár termelő, s a tarifát a hazai forgalmazó szabja meg. Annyit megtudtunk, hogy egy jobb minőségű padlófűtésrendszerhez hasonló az ár. A Best Board váradi forgalmazója a Dacmal cég.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.