2009. április 30., 11:382009. április 30., 11:38
A kincses városban egy garzon átlagosan 2000 euróval kerül most kevesebbe, mint az év elején, míg a két-, illetve háromszobás lakások hozzávetőlegesen 5000 euróval lettek olcsóbbak. „Minél sürgetőbb egy lakás eladása, annál inkább hajlandóak a tulajdonosok engedni az árból. Az ingatlanpiac fő problémája nemcsak Kolozsváron, hanem országos szinten is, az anyagiak hiánya és a bankrendszerrel szembeni bizalmatlanság. Bár Kolozsváron elég nagy a kereslet, a potenciális vevőknek csupán kis hányada rendelkezik a szükséges anyagi erőforrásokkal. Éppen ezért a vevők várakozó álláspontra helyezkedtek, ami miatt a piac stagnál” – nyilatkozta Doru Lupeanu, a Fix Up Marketing ingatlanszakértője.
Temesváron szintén jelentős pénzösszeget takarítottak meg azok, akik nem siették el a lakásvásárlást. A bánsági nagyvárosban egy kétszobás lakás ára 4000 euróval, egy háromszobásé pedig 5000 euróval lett kevesebb, mint két hónappal korábban. Marosvásárhelyen egy kétszobás lakást, elhelyezkedéstől és komfortszinttől függően már 40 000 – 45 000 euróért meg lehet vásárolni, ami négyzetméterenkénti 800–900 eurós árat jelent, Székelyudvarhelyen pedig 30–31 ezer euróért is lehet találni tömbházban kétszobás lakrészt. Egy helyi szakember elmondása szerint Udvarhelyen az utóbbi hónapokban bekövetkezett csökkenés mértéke, bár jelentős, nem éri el a nagyvárosokra jellemző értékeket, mivel az árak jóval alacsonyabbak voltak.
Az országban a legdrasztikusabb lakásárcsökkenés Bukarestben következett be. A fővárosban egy garzon átlagos ára jelenleg 50 ezer euró alatt van, ami alacsonyabb, mint a két évvel ezelőtti szint. Egy kétszobás bukaresti lakás átlagos ára 82 ezer euró, míg a háromszobások 112 ezer és 148 ezer euró közötti összegekért cserélnek gazdát.
A telkek esetében is erőteljesen érezteti hatását az ingatlanpiacot sújtó válság. Az Adevărul országos napilap az ország valamennyi nagyvárosára kiterjedő felmérést végzett, amelyből kiderül, hogy a jelenlegi telekárak 9 és 63 százalék között alacsonyabbak a tavalyi év hasonló időszakához képest. Országos szinten a legnagyobb, 63 százalékos visszaesés Suceaván következett be. A második helyen Nagyvárad áll, ahol átlagosan felére csökkentek a telekárak. Marosvásárhelyen szintén jelentős, átlagosan 33 százalékkal estek vissza az árak. Országos viszonylatban Temesváron változott legkisebb mértékben a telkek értéke, az árcsökkenés mindöszsze 6 százalékos.
„A drasztikus visszaesés azt tükrözi, hogy mennyire irreálisak voltak a tavalyi árak. Ezek a ingatlanspekulánsok miatt ugrottak meg látványosan, ugyanis ez volt az a piaci szegmens, ahol a legnagyobb és leggyorsabb nyereségre lehetett számítani. Amilyen nagy volt a növekedés, ugyanolyan mértékű jelenleg a visszaesés” – nyilatkozta egy nagyváradi ingatlanszakértő.
Az árcsökkenés mértékét roppant nehéz meghatározni, azon okból kifolyólag, hogy szinte egyáltalán nincsenek tranzakciók – mondja Tóth Júlia, a marosvásárhelyi Nomex ingatlanközvetítő ügynökség vezetője. „Nagyon relatív, hogy mennyivel olcsóbbak most a telkek. Körülbelül 20 százalékkal, de vannak helyek, ahol 50 százalékkal. Az elmúlt években az emberek gondolkodás nélkül vásárolták a telkeket, azt sem nézték, hogy mit vesznek, most pedig nem tudják eladni őket” – nyilatkozta a szakember.
Hargita megyében szintén az általános tendencia érvényesül, esnek az árak, ám az átlagosnál valamivel kisebb mértékben. „Székelyudvarhelyen egy olyan telekért, melynek az ára tavaly 35 euró/négyzetméter volt, most 30 eurót kérnek, a 25 eurós négyzetméterenkénti árak 22 euróra csökkentek. Csíkszeredában hasonló a helyzet” – nyilatkozta Márton József, a Group Contact ingatlanközvetítő ügynökség igazgatója. Udvarhelyen vannak még olyan telektulajdonosok, akik nem hajlandóak tudomásul venni a piaci változásokat, és tavalyi áron kínálják ingatlanjaikat, ám nem ez a jellemző.
Márton József arra számít, hogy az elkövetkező néhány hónapban tovább esnek majd az árak, ősszel egy stabilizációs folyamat kezdődik, az év végén vagy 2010 elején pedig megindul a lassú növekedés. Tóth Júlia szerint a válság hosszabb kifutású lesz. „Két-három éven belül nem hiszem, hogy nőni fognak az árak. A helyzet a vásárlóknak kedvez, ez a befektetések ideje. Mi, ingatlanközvetítők már annak is örülnénk, ha megállapodnának az árak, beindulnának a tranzakciók” – nyilatkozta a Nomex ingatlanügynökség vezetője.
Az árak további csökkenését tartja valószínűnek Matei Taloş, a Magazinul De Case internetes ingatlanközvetítő ügynökség vezérigazgatója is, aki azt tanácsolja az ingatlanjuk eladását fontolgató tulajdonosoknak, „adják el ma, holnap már késő lehet”. „Ha elkerülhetetlen az ingatlan eladása, nem érdemes halogatni azt, arra számítva, hogy a jelenlegi piaci áraknál többet fogunk kapni érte. Egy ügyfelünk az elmúlt év végén 60 ezer euróért akart értékesíteni egy lakást, és visszautasított egy komoly, de 2000 euróval kisebb ajánlatot. Két hónappal később 50 ezer euróért volt kénytelen eladni az ingatlant” – nyilatkozta Matei Maloş.
A szakember úgy látja, az ingatlanok értékének változása az elkövetkező időszakban nagyban függ majd az euró árfolyamának alakulásától. „Mivel az ingatlanok értéke euróban van meghatározva, a lej esetleges jelentős értékvesztése nagymértékben ellensúlyozhat egy további árcsökkenést. Hasonlóképpen volt ez mostanáig is. Hiába esett vissza akár 50 – 60 százalékkal egy ingatlan ára, a lejnek az euróval szembeni több mint 20 százalékos értékvesztése részben kompenzálta ezt” – mondta Matei Maloş.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.