1,3 milliárd euró hőszigetelő nyílászárókra

6000 vállalkozás osztozik a hazai termopánpiacon Jó idők járnak a hőszigetelő nyílászárókat gyártó és forgalmazó romániai cégekre. Tavaly az eladások értéke elérte az 1 milliárd eurót, ami 30 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest, az idei évre pedig hasonló arányú fejlődést jósolnak a szakemberek. Az első félév eredménye 25 százalékkal jobb, mint a tavalyi év azonos időszakában. A termopán nyílászárók iránti kereslet meredek növekedését nemcsak az ingatlanszektor robbanásszerű fejlődése magyarázza, hanem az is, hogy egyre több régi tömbházat újítanak fel az országos hőszigetelési program keretében.

Pengő Zoltán

Pengő Zoltán

2008. augusztus 08., 00:002008. augusztus 08., 00:00

A vásárlók kedvencei, elsősorban olcsóságuk miatt, továbbra is a PVC-termékek, melyeknek piaci részesedése 76 százalék. A második helyen az alumínium áll, a fa nyílászárók pedig a harmadik helyen szerénykednek. Országos szinten körülbelül 6000 cég foglalkozik hőszigetelő nyílászárók gyártásával, közülük a legnagyobbak évi 30 millió eurót is meghaladó forgalmat bonyolítanak le. Ez utóbbiak egyre többet költenek reklámra, immár nemcsak az írott sajtón és óriásplakátokon keresztül népszerűsítik termékeiket, hanem országos televíziócsatornákon is hirdetnek. A szakemberek úgy vélik, az intenzív marketing kamatostul meg fog térülni, ugyanis a kereslet további dinamikus növekedésére lehet számítani. Egyes becslések szerint 2011-ben a termopán nyílászárók hazai piaca eléri a 3 milliárd eurót, ami a tavalyi szint háromszorosa.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók