Az intézkedésekről az idei első, hétfői kormányülésen döntöttek
Fotó: Gov.ro
Sürgősségi rendelettel módosította idei első ülésén az új jobbközép román kormány az adótörvénykönyv módosításait, amelyek hatályon kívül helyezik a szociáldemokrata elődje által egy éve elfogadott úgynevezett „kapzsisági rendelet” előírásait.
2020. január 07., 12:302020. január 07., 12:30
2020. január 07., 12:322020. január 07., 12:32
A kormányülés után tartott hétfő esti sajtóértekezletén Ionel Danca, a miniszterelnöki kancellária vezetője elmondta: gyakorlatilag ugyanarról a jogszabályról van szó, amelyért – az állami költségvetéssel együtt – felelősséget vállalt a kormány a parlament előtt tavaly decemberben, csakhogy nem léphetett hatályba a büdzsével együtt, mert az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotmányossági óvást emelt ellene.
Az alkotmánybíróság január végére tűzte ki az óvás elbírálását, a kormány ezért kényszerült sürgősségi rendelettel hatályba léptetni az államháztartást megalapozó intézkedéscsomagot – magyarázta a kancellária vezetője. A 2018/114-es „kapzsisági” sürgősségi kormányrendeletet módosító, hétfőn elfogadott jogszabály egyebek mellett
A hétfőn elfogadott sürgősségi rendelet előírja továbbá a közméltóságok járandóságának és a közlekedési kihágások büntetőpont értékének a befagyasztását (ezek értéke nem nő a minimálbér növekedése nyomán, hanem a 2019. decemberi szinten marad), illetve az önkormányzati vezetőknek különnyugdíjat biztosító törvényi rendelkezés gyakorlatba ültetésének elhalasztását 2021. január 1-ig.
A közintézmények alkalmazottainak járó pótlékok értéke szintén a decemberi szinten marad.
Danca elmondta: a jogszabály decemberben kidolgozott változatától eltérően – az alkotmánybíróság iránti „tiszteletből” – kihagyták azt az előírást, amely megtiltja, hogy nyugdíjat és állami fizetést is kapjanak egyszerre a közintézményekben visszafoglalkoztatott nyugdíjasok. Mivel az intézkedés ellen óvást emeltek a szociáldemokraták, a kormány megvárja az ügyben az alkotmánybíróság döntését.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
szóljon hozzá!