Fotó: Kristó Róbert
Márciusban indítja el a környezetvédelmi minisztérium a hazai gépkocsipark felújítását célzó roncsautó-program klasszikus változatát, amelyre minden eddiginél nagyobb összeget szán a kormány – jelentette be pénteken Craiován Costel Alexe tárcavezető.
2020. február 07., 18:202020. február 07., 18:20
A miniszter rámutatott, a klasszikus roncsautó-program keretében 60 ezer értékjegyet bocsátanak majd az érdeklődők rendelkezésére, ezek értéke nem változik tavalyhoz képest. A roncsautó plusz program költségvetése a tavalyi 95 millió lejről idén 140 millió lejre nő, az összegből az elektromosautó-töltőállomások hálózatának bővítése mellett háromezer környezetkímélő autó vásárlására nyújtanak támogatást.
„Hangsúlyozni szeretném, hogy Európa-szerte ez a legnagyobb értékű voucher, amellyel elektromos autó vásárlását támogatják, és nagyon örülök, hogy az Orban-kormány támogatja a romániai autópark korszerűsítését” – fogalmazott.
A miniszter azt is elmondta, hogy a klasszikus roncsautó-programot a craiovai Ford üzemből indítják el márciusban.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
szóljon hozzá!