Ahogy a neve is mutatja, új vagy legtöbb öt éve felújított lakások vásárolhatók az Új otthon program keretében
Fotó: Korter.ro
Pénteken elrajtol az Új otthon program, amelynek keretében idén több mint 18 000 lakás vásárolható az 1,5 milliárd lejes állami garanciával. E az összeg 500 millió lejjel alacsonyabb a tavalyi keretnél.
2021. március 26., 09:082021. március 26., 09:08
Az Új otthon programot lebonyolító garanciaalap (FNGCIMM) közlése szerint ebben az évben
ezektől a pénzintézetektől igényelhetnek lakásvásárlási hitelt az érdeklődők.
• új lakások, beleértve az Országos Lakásügynökség (ANL) által építetteket, amelyek legtöbb öt éve épültek;
• felújított lakások, amelyeket legtöbb öt éve erősítettek meg;
• más típusú otthonok, amelyek legtöbb öt éve épültek vagy legtöbb öt éve újították fel.
50 147 ingatlant adtak el országszerte februárban, 1411-gyel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn országos földhivatal (ANCPI).
• a hitel igénylésének időpontjában saját felelősségre nyilatkozik arról, hogy nincs saját lakása, sem a házastársával közösen birtokolt lakása, függetlenül attól, hogy mikor és milyen módon került az a tulajdonába; vagy van saját vagy a házastársával közösen birtokolt lakása, ám ez nem nagyobb 50 négyzetméternél, és nem az állami program keretében vásárolták;
• a program keretében egyetlen lakást vásárol, az Románia területén található, és a törvény előírásai szerint telekkönyvezték;
• a finanszírozóval való viszonyban hiteligénylő minősége van.
Az Új otthon 2020 harmadik negyedévi elindítása óta 7882 garanciát biztosítottak 1,95 milliárd lej értékben. Ehhez még hozzáadódik 2188 úgynevezett hitelezési ígéret 299 201 680 lej értékben a 2019–2020-as időszakból, amelyek közül 2021. március 15-éig már 213 ígéretet teljesítettek is.
A tavalyi évhez hasonlóan idén sem várhatóak drasztikus változások az erdélyi és a partiumi ingatlanpiacon. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint legkorábban jövőre éreztetheti hatását a koronavírus-világjárvány és a pandémia miatt foganatosított óvintézkedések nyomán kialakult gazdasági váls&a
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!