Őszinteség. Alexandru Nazare pénzügyminiszter lesújtó képet festett a román gazdaság helyzetéről
Fotó: Facebook/Alexandru Nazare
Lesújtó képet vázolt fel Alexandru Nazare pénzügyminiszter a román gazdaság helyzetéről.
2025. július 01., 10:312025. július 01., 10:31
A pénzügyminiszter első, hivatalban töltött hetének lezárultával a közösségi oldalán számolt be a gazdaság állapotáról.
„Mit találtam, és hogyan néz ki ma Románia az öt évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor az első mandátumomat töltöttem? Egy idővel sebezhetővé vált gazdaságot és egy egyre bizonytalanabb költségvetési alapot találtunk” – írta a pénzügyminiszter hétfő este a Facebookon.
Alexandru Nazare szerint „évekig azt mondták nekünk, hogy Románia növekszik”.
A költségvetéseket irreálisan állították össze, eltúlzott bevételi becslésekkel és alulbecsült kiadásokkal. És mivel nem hoztak időben korrekciós intézkedéseket, Románia az állandó hiány spiráljába került” – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Kifejtette, hogy „egyetlen valóság van: az elmúlt öt évben Románia költségvetési hiánya folyamatosan meghaladta a GDP 6 százalékát, és elérte a 9 százalék feletti kritikus csúcsot”.
„Mindezt úgy, hogy az európai szabályozás 3 százalékos maximális küszöbértéket javasol.
Hogyan érjünk el versenyképes, innovatív, rugalmas gazdaságot, amely képes fenntartani az állami kiadások ütemét” – tette hozzá Nazare.
A pénzügyminiszter szerint „a kritikus kiindulópont egyértelmű: az állami költségvetés szilárd alapokon való újjáépítése”.
„Egy alapvető kérdést kell feltennünk: mennyi pénzt tudunk korrekten és hatékonyan beszedni, és mindenekelőtt mekkora költekezést engedhetünk meg magunknak reálisan? Ez az igazság pillanata. Nézzünk tükörbe, ismerjük fel a hibáinkat, és legyen bátorságunk változtatni. Ez az egyetlen módja annak, hogy Románia méltósággal és életképes gazdasági modellel lépjen előre” – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Mint ismeretes, a kormány a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiányt idén 7 százalékra szeretné leszorítani, ennek érdekében máris hozzákezdett a jelentős elégedetlenséget kiváltó megszorító intézkedések elfogadásához.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.
Az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2,1 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mintegy 300 millió euróval tartoznak a napelemes áramtermelő-fogyasztóknak az energiaszolgáltatók a 2023 óta az országos hálózatba betáplált villamos energiáért, ugyanis a törvény szerint a szolgáltatók a számlázás után 2 évvel fizethetnek.
szóljon hozzá!