Pénz áll a házhoz: a minisztérium szerint emelkedik a nyugdíjasok zömének járandósága

A munkaügyi minisztérium vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy lezárult a nyugdíjak újraszámolása, és szeptembertől a nyugdíjasok 82 százalékának emelkedik a járandósága.

Krónika

2024. szeptember 01., 17:452024. szeptember 01., 17:45

2024. szeptember 01., 17:592024. szeptember 01., 17:59

A bejegyzés szerint több mint 3,8 millió nyugdíj összege nő ettől a hónaptól, átlagban 26,65 százalékkal.

Az idén januári 13,8 százalékos indexálással együtt ez több mint 40 százalékos emelést jelent ebben az évben – idézte a minisztérium közleményét az Agerpres.

Hangsúlyozták, hogy egyetlen nyugdíj sem csökken. „Az eddig folyósított nyugdíj megmarad akkor is, ha az újraszámolási határozatban szereplő összeg kisebb az augusztusi nyugdíjnál” – szögezték le a bejegyzésben.

Emlékeztettek arra, hogy a szociális juttatásban részesülő nyugdíjasok abban az esetben is megkapják a 1281 lejes minimálnyugdíjat, ha az újraszámolás utáni összeg ennél kisebb.

korábban írtuk

Módosítja a jövedelemhatárt a nyugdíjasoknak járó juttatások esetében a kormány
Módosítja a jövedelemhatárt a nyugdíjasoknak járó juttatások esetében a kormány

Módosítani fogja a bukaresti kormány azokat a jövedelemhatárokat, amelyek alapján különböző szociális juttatásokra – köztük a fűtéspótlékra – jogosultak a kisnyugdíjasok – közölte pénteken a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete

Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete
Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete
2025. augusztus 17., vasárnap

Kövéredik a hitelesek törlesztőrészlete

2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

2025. augusztus 14., csütörtök

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve

Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve
2025. augusztus 14., csütörtök

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben

Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben
2025. augusztus 14., csütörtök

Több mint 1 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó román állampolgárok

A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.

Több mint 1 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó román állampolgárok