Nem tolonganak a polgárok kötvényvásárlással meghitelezni a román államot – a Fidelis program keretében első ízben kimondottan a lakosságot megcélzó állampapír-kibocsátás első hét napján az ajánlat alig 18,8 százalékát sikerült értékesíteni.
2015. június 17., 19:472015. június 17., 19:47
Az Adevărul Financiar összesítése szerint a kibocsátott 100 ezer kötvényből 18 870-re jelentkeztek be érdeklődők, többnyire kisbefektetőkről beszélhetünk, az ajánlattevők többsége nem kíván 50 állampapírnál többe befektetni. Mint ismeretes, egy kétéves futamidejű kötvény értéke 1000 lej, a kamat pedig 1,75 és 2,15 százalék között alakul majd az ajánlatok függvényében.
Eddig a többség 2 százalékos kamatot kért – mint beszámoltunk, a potenciális beruházó maga választhatja meg a megadott intervallumból azt a kamatszintet, amelyet a legvonzóbbnak talál. A végső kamat állandó lesz, annak szintjét a pénzügyi tárca június 22-én határozza majd meg. A beruházók akkor kapják meg a papírokat, ha az általuk jelzett kamatszint kisebb vagy egyenlő a végső kamatnál.
Úgy tűnik, a pénzügyminisztérium is belátja, hogy nem fogja siker övezni az első lakossági kötvénykibocsátást. Ştefan Nanu, a pénzügyminisztérium államkincstári igazgatója kedden jelezte, a program egyelőre kísérleti jellegű, és az igények alapján alakulnak a következő akciók. Mint ecsetelte, máris többen kérték, hogy a kötvények értéke alacsonyabb, a futamidő pedig hosszabb legyen.
Arra a kérdésre, hogy lehetne-e a lakosság az állam legfontosabb hitelezője, Nanu leszögezte, a hasonló kötvénykibocsátások célja az állampapírok piacának fejlesztése. „Ezek megtakarítási eszközök. Nem számítunk arra, hogy az emberek egyik napról a másikra tranzakciókat bonyolítsanak le a kötvényekkel. (...) Valamennyi fejlett országban az állampapírok az intézményi befektetők számára készülnek, nem a lakosságnak. A lakosságnak elenyésző az aránya a beruházások egészében\" – hangsúlyozta a kincstár igazgatója.
Amint arról beszámoltunk, a romániai magánszemélyek június 19-éig vásárolhatnak államkötvényt. Az érdeklődők a BCR, a BRD, valamint a Raiffeisen Bankhoz fordulhatnak, a pénzintézetek illetékmentesen közvetítik a tranzakciókat, a brókercégek és más bankok saját tarifáik alapján szabják majd meg a közvetítés díját.
A pénzpiaci szakemberek szerint egyébként azért éri meg a megtakarított pénzeket állampapírokba fektetni, mivel – bár a nyereség nem látványos – biztos, hogy az állam visszafizeti a ráfordítást. Nem mellékes tényező ugyanakkor az sem, hogy míg a bankban letétbe helyezett összegek kamata után jövedelemadót kell fizetni, az államkötvények hozama adómentes, és más, járulékos költségek sincsenek.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
szóljon hozzá!