Oszlopadó: megenyhült a kormány, módosított a rendeleten

Oszlopadó

Tánczos Barna pénzügyminiszter ismertette az oszlopadó végleges változatát

Fotó: Tánczos Barna/Facebook

A kormány elfogadta a különleges ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadó szabályozását módosító sürgősségi rendeletet – jelentette be a Ciolacu-kabinet csütörtöki ülése után a pénzügyminiszter. A kormány egymilliárd lejes bevételt remél az oszlopadóból.

Krónika

2025. április 03., 17:192025. április 03., 17:19

2025. április 03., 17:202025. április 03., 17:20

Tánczos Barna elmondta, hogy a jogszabály szerint eltérően számítják ki a magáncégek, illetve az államtól vagy az önkormányzatoktól koncesszióba vett közvagyont kezelő vállalatok adóalapját. Ezt azzal magyarázta, hogy a magánvállalatok ipari létesítményeinek esetében számolnak az amortizációval is, a közterületeken lévők esetében azonban nem.

Ezért kérésükre a magánvállalatokra kivetett oszlopadót a nettó eszközérték korábbi 1 százalékról 0,5 százalékra csökkentette a kormány – magyarázta a miniszter.

A március végén közvitára bocsátott tervezetben még az szerepelt, hogy az ipari építményekre kivetett oszlopadót magáncégek esetében a nettó érték 1 százalékában, az állami létesítmények esetében értékük 0,5 százalékában szabják meg. Tánczos csütörtöki beszámolója szerint a sürgősségi rendelet közvitája alatt a kormány egyeztetett a közvagyont kezelő állami társaságokkal, köztük a víz- és csatornázási vállalatokkal. Utóbbiak képviselőinek kérésére az oszlopadót az ipari létesítményeik bruttó eszközértékének 0,25 százalékára csökkentették. Emellett ezek az állami és önkormányzati vállalatok 10 százalékos kedvezményben részesülnek, ha az adót 2025. május 25-ig befizetik – részletezte a tárcavezető.

A pénzügyminiszter szerint a csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelet több mint egymilliárd lejes költségvetési bevételt eredményez. Az összeg 75 százalékát az állami és önkormányzati vállalatok, 25 százalékát a magáncégek fizetik be az államkasszába.

A múlt év végén elfogadott salátarendelet 1 százalékos adót vezetett be az ingatlanadó alól mentesülő különleges ipari létesítményekre.

korábban írtuk

Egymilliárd lejes bevételt remél a pénzügyminisztérium az oszlopadóból
Egymilliárd lejes bevételt remél a pénzügyminisztérium az oszlopadóból

Az ipari építményekre kivetett oszlopadót magáncégek esetében a nettó érték 1 százalékában, az állami létesítmények esetében értékük 0,5 százalékában szabták meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Üzemanyagárakban már az európai „felsőházban” Románia

Románia egyre feljebb kerül az európai üzemanyagárak rangsorában a jövedéki adó és az áfa emelése után, különösen a gázolaj esetében.

Üzemanyagárakban már az európai „felsőházban” Románia
2025. augusztus 23., szombat

Drágítást lebegtetett be, majd cáfolt a Hidroelectrica

Egy nappal azután, hogy a legolcsóbb áramszolgáltató, a Hidroelectrica bejelentette, az ellátási ár emelkedése várható, Románia legnagyobb áramtermelője cáfol, és azt állítja, hogy nem fontolgat semmilyen áremelést.

Drágítást lebegtetett be, majd cáfolt a Hidroelectrica
2025. augusztus 22., péntek

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők
2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat