A pénzügyminisztérium közvitára bocsátotta az oszlopadó tervezetét
Fotó: Facebook/Pénzügyminisztérium
Közvitára bocsátotta pénteken a pénzügyminisztérium az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadó kiszámításának és bevallásának mechanizmusát rögzítő sürgősségi kormányrendelet tervezetét. Az ipari építményekre kivetett oszlopadót magáncégek esetében a nettó érték 1 százalékában, az állami létesítmények esetében értékük 0,5 százalékában szabták meg.
2025. március 28., 18:522025. március 28., 18:52
A szaktárca közleménye szerint a minisztérium szakemberei februárban és márciusban egyeztettek valamennyi érintett ágazat képviselőivel, és a javaslataik figyelembevételével dolgozták ki az adótörvénykönyvet módosító tervezetet – számolt be az Agerpres hírügynökség. A beérkezett javaslatok alapján a speciális építményekre kivetett oszlopadót
A minisztérium becslései szerint 2025-ben hozzávetőlegesen 1 milliárd lejes bevétele lesz az államkasszának az oszlopadóból.
A kormánynak március végéig jóvá kell hagynia az úgynevezett oszlopadóról szóló határozatot – nyilatkozta szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter, miután a kormány elfogadta az idei költségvetést.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!