A OTP Bank Románia kiadásainak emelkedését a bank 2019-ben elindított növekedési stratégiája eredményezte
Az OTP Bank Románia adózás utáni eredménye 65 százalékkal, 14 millió lejre csökkent a január és szeptember közötti időszakban a tavalyi év azonos időszakához mérten azt követően, hogy 23 százalékkal emelkedtek a működési költségei – közölte pénteken a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. november 05., 15:052021. november 05., 15:05
A működési eredmény 2021 első kilenc hónapjában elérte a 87 millió lejt, ami 36 százalékkal maradt el a tavalyitól.
A kiadások növekedését a céltartalékok képzése és az Országos Betétbiztosítási Alaphoz az előző negyedévben befizetett éves hozzájárulás is magyarázza. Ugyanakkor a harmadik negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva a működési eredmény 29 százalékkal nőtt a teljes bevétel 6 százalékos emelkedése következtében.
Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta, hogy az első kilenc hónap eredményei a fejlődési útjukat mutatja, mindezt az Apollo névre keresztelt növekedési stratégiájuk követése és számos átalakulási program megvalósítása közben érték el. Hozzátette: továbbra is hangsúlyt fektetnek a digitális fejlesztésekre és emellett a fizikai jelenlétükre is. Közölte, hogy a hitelezési és a megtakarítási tevékenységük folyamatosan nő.
„Ezeknek a lépéseknek már érezzük a jövedelmezőségét, de jelentős kiadásokkal járnak, amelyeket a belső projektek megvalósítására, a csapat létszámának növekedésére, és a szükséges céltartalékok biztosítására fordítottunk. Nem várunk el azonnali profitot, hanem hosszú távú célokkal építkezünk, fejlesztjük ügyfélkörünket, és finanszírozásainkkal továbbra is támogatjuk a helyi sikertörténeteket” – nyilatkozta a vezérigazgató.
Ez a teljesítő hitelállomány folyamatos növekedésének köszönhető, amelyet valamelyest visszafogott a nettó kamatmarzs enyhe csökkenése. Az év első kilenc hónapjában a kockázati költségek összességében elérték a 61 millió lejt.
A teljesítő hitelek állománya 20 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban, a növekedést mindegyik üzleti szegmens támogatta. A harmadik negyedévben a kkv és vállalati hitelek 11 százalékos növekedést mutatnak az előző negyedévhez képest. Az árfolyamszűrt betétek állománya 28 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
A helyi jelentési előírások szerint a bank eszközállománya elérte a 17,5 milliárd lejt, amely 23 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A bank tőkemegfelelési mutatója 20,8 százalékon áll.
Bár a közgazdászok szerint a lej még mindig kissé túlértékelt, az ING Bank elemzői úgy vélik, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) rövid távon ismét 5 lej/euró alá engedheti a román fizetőeszköz árfolyamát.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
szóljon hozzá!