Romániában 7,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta az első negyedévben az előző negyedévben jegyzett 6,7 százalékról – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az állástalanok száma 655 ezerre nőtt a múlt év végén jegyzett 618 ezerről.
2015. június 23., 16:412015. június 23., 16:41
A férfiak körében magasabb, 8,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, míg a nők körében 6 százalék. A fiatalok között a legmagasabb, mintegy 25 százalék a munkanélküliségi ráta.
A 20 és 64 év közötti lakosság foglalkoztatottsági rátája 63,7 százalék, ami 6,3 százalékkal marad el a Románia által vállalt 70 százaléktól. A foglalkoztatottsági ráta a közlés szerint csökkent a tavalyi év végéhez képest, amikor ez az érték 65,4 százalék volt, és Románia 4,6 százalékkal maradt el az Európa Unióval szemben vállalt céltól.
Egy nappal korábban eközben az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) arról számolt be, hogy több mint 160 ezer személy talált állást az év első öt hónapjában. Közülük 28 402-en 25 évesnél fiatalabbak, 41 791-en 35 és 45 év közöttiek, míg 51 562 személy idősebb 45 évesnél. Lakhely szerinti bontásban 88 158-an városi környezetben élnek, 71 858-an pedig vidéken.
Az alkalmazások terén Temes megye a listavezető, 10 827 találtak ott munkát a vizsgált időszakban. Suceava következik 9832 alkalmazással, miközben Bukarestben 8134-en, Neamţ megyében 8124-en, Hunyad megyében pedig 7726-an találtak állást.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.
A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.
Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.
szóljon hozzá!