Nyugtatgat. Nicușor Dan szerint föl sem merül, hogy ne lenne meg a nyugdíjak és a bérek kifizetésére szükséges pénz
Fotó: Nicuşor Dan/Facebook
Szó sincs arról, hogy az állami költségvetésben ne lenne elegendő pénz a nyugdíjak és a közszféra béreinek a kifizetésére – szögezte le Nicușor Dan megválasztott elnök.
2025. május 21., 09:592025. május 21., 09:59
Nicușor Dan kedden este elmondta, hogy a nap folyamán „mintegy négy órán át részletesen tárgyalt az állami költségvetésről, a hiány szerkezetéről” a pénzügyminisztérium illetékeseivel, szerdán pedig a tervek szerint az üzleti élet képviselőivel találkozik.
„Ma mintegy négy órán keresztül részletesen tárgyaltunk az állami költségvetésről, a hiány szerkezetéről. Holnap este (szerda este – a szerk.) találkozom az üzleti élet néhány képviselőjével, és megvitatjuk, hogyan kezeljük a hiányt.
Egyesek közülük a bankrendszerben dolgoznak, egyesek a versenyszférában, véleményem szerint a legjobbak, holnap este találkozunk, majd velük és a pénzügyminisztérium képviselőivel igyekszünk olyan irányt találni, amely nem növeli az adókat, és kiszámíthatóságot biztosít a pénzügyi piac és a befektetők számára is” – mondta Nicușor Dan a ProTV-nek.
Leszögezte:
„Fenntartom! Hiszem, hogy le tudunk csökkenteni néhány kiadást, jelenleg ez a meggyőződésem. Várjunk még néhány napot, hogy lássuk az egész társadalom véleményét, szerintem ez normális. Az elnök közvetítsen a társadalomban zajló párbeszédben, azokkal is, akik a magánszférában pénzt hoznak a költségvetésbe, és meglátjuk, hogyan tudjuk ezt kihozni” – tette hozzá Nicușor Dan.
„Ez föl sem merült, erről soha nem volt szó” – hangsúlyozta.
Mint ismeretes, Románia költségvetési hiánya a tavalyi szuper választási évben lezajlott kampányosztogatások nyomán rekordszintű, 9,3 százalékos volt, a kormány pedig vállalta, hogy idén 7 százalék alá szorítja le.
Ehhez azonban az állami kiadások drasztikus csökkentése szükséges, amihez egyes szakértők szerint az adók emelése is szükséges.
Továbbra is a használt autók a kelendőbbek a romániai lakosság körében, változatlanul a BMW a legnépszerűbb, de a dízelek egyre jobban visszaszorulnak – derül ki az ország legnagyobb autóértékesítő platformjának számító Autovit.ro friss elemzéséből.
Az év első öt hónapjában 3,151 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,7 százalékkal (54 500 toe) kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közölt adataiból.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint márciusban az előző havi 990,84 milliárd lejről 998,617 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Részben újraindította a termelést a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem: beindította az egyik ammóniaüzemét, amely egy köztes nyersanyag, amely lehetővé teszi az NPK műtrágyák, az ammónium-nitrát és a nitrokalcium előállítását.
Továbbra is a főváros és a nyugati megyék uralják a rangsort a fizetések földrajzi összevetésében egy állásközvetítő platform adatai szerint.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
szóljon hozzá!