Az USR márciusban is az uniós pénzek elvesztésének lehetőségére hivatkozva követelte a különleges nyugdíjak kérdésének rendezését
Fotó: Facebook/USR
Csaknem 1,5 milliárd eurót veszíthet Románia, amennyiben november elsejéig nem sikerül végérvényesen lezárni az úgynevezett különleges nyugdíjak ügyét – kongatta meg újfent a vészharangot szerdai televíziós nyilatkozatában Marcel Ciolacu miniszterelnök. Mint hangsúlyozta, addig egy esetleges alkotmánybírósági döntésnek is meg kell születnie, úgy hogy nagyon sürgeti az idő a törvényhozókat.
2023. szeptember 28., 11:412023. szeptember 28., 11:41
„Az utolsó tárgyalásaink során három dolog van még terítéken, hogy hol tartunk a számítással, milyen hónapokat vesznek figyelembe a bírói és ügyészi nyugdíj kiszámításánál. Nagyon jól tudják, hogy az utolsó hónapról volt szó. Emlékeznek arra, hogy volt egy főügyész, aki 120 ezerrel jött ki, mivel az összes jövedelmét egy hónapra tette?” – fejtette ki a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban a kormányfő.
– tette hozzá Marcel Ciolacu. Ami a vonatkozó törvénytervezetet illeti, azt mondta,
„Várjuk az Európai Bizottság válaszát, hol van az a piros vonal, mi az, ami még belefér, hogy elfogadjuk a módosításokat, és átvigyük a parlamenten” – ecsetelte a kormányfő.
Ciolacu egyúttal abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a parlamenti szavazással nem zárul le a folyamat, ő maga egészen biztos abban, hogy lesz, aki jogorvoslatot fog kérni az alkotmánybíróságtól.
„Szilárd meggyőződésem, hogy ezt újra megtámadják az alkotmánybíróságnál, és akkor várjuk az Ab döntését. Mindezeket a dolgokat november 1-jéig le kell zárni” – húzta alá.
Ha azt akarjuk, hogy azoknak is legyen nyugdíjuk, akik most nem szerepelnek a rendszerben, talán meg sem születtek, de 2080-ig gondolkodunk, azt hiszem, ez egy kicsit túlzás. Úgy gondolom, hogy a Bizottság korrekt volt, és teljesen józan ésszel megfogalmazott javaslatokkal állt elő” – fogalmazta meg egyúttal saját álláspontját a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
„November 1-jéig le kell zárnunk az egész parlamenti folyamatot, az alkotmánybírósági döntéssel együtt. Kicsit szorít minket az idő. Ha nem zárjuk le ezt a mérföldkövet, akkor lezárás nélkül iktatjuk, és Románia 1,4 milliárd eurót veszít. November 1. után is megoldható, van hat hónapunk. A kifizetések azonban februárban, márciusban történnek” – összegzett Marcel Ciolacu.
Az alkotmánybíróság hétfőn közzétette az úgynevezett különleges nyugdíjakat szabályozó törvényt részben alkotmányellenesnek nyilvánító határozatának indoklását.
Amint elkészülnek a különleges nyugdíjakról szóló törvény alkotmánybíróság által kért módosításai, és az Európai Bizottság is hozzájárulását adja ezekhez, azonnal összehívják a parlamentet, hogy fogadja el a jogszabályt – jelentette be Nicolae Ciucă.
Hétfőn Nicolae Ciucă szenátusi elnökkel és Marcel Boloş pénzügyminiszterrel is megvitatja a Marcel Ciolacu kormányfő azokat a tervezett fiskális intézkedéseket, amelyekért felelősséget készül vállalni a kormány a parlament előtt.
Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.
Az Európai Unióban a májusi 2,7 százalékról júniusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal Belgiumban volt a legmagasabb az inflációs ráta, miután öt egymást követő hónapon át Románia volt ebben a helyzetben.
Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.
Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – tájékoztatta szerdán az IKEA – többek között romániai és magyarországi – ügyfeleit.
Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr, a behozott gabona mennyisége azonban több mint 60 százalékkal kevesebb, mint korábban.
Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a romániai vállalkozói szféra számára – jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.
A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE).
Egy startup megalkotta az első, romániai fejlesztésű elektromos motorkerékpárt, amely összecsukható, és a legnagyobb, töltés nélküli hatótávval dicsekszik. A Ride Colibri M22-es vázát Szatmárnémetiben fejlesztették ki, ott is rakják össze.
A veszteségek ellenére nincs szó arról, hogy a román állam lemondjon a Tarom állami légitársaságról, kiemelt fontosságú, hogy az többségi állami tulajdonrész mellett megmaradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az országos villamosenergia-rendszer (SEN) egyensúlyát nem fenyegeti veszély a kánikula miatt.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)