Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Erőteljesen nőtt a tíz legnagyobb romániai bank profitja az első félévben, együttesen 3,8 milliárd lejes nettó nyereségre tettek szert, ami 43,9 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához mérten.
2021. szeptember 05., 10:572021. szeptember 05., 10:57
A Wall-street.ro gazdasági portál által összeállított rangsor szerint a kolozsvári alapítású Transilvania Bank Románia legnyereségesebb hitelintézete, az első félévben a profitja már megközelítette az 1 milliárd lejt – a 901 millió lejes nyereség 48,33 százalékos növekedést jelent 2020 első hat hónapjához viszonyítva.
A második helyen az Erste tulajdonában levő BCR-t találjuk 690,8 millió lejes profittal, ami 38,50 százalékkal múlja felül a tavalyi első félévi eredményt.
A Société Générale tulajdonában levő BRD eközben bronzérmes a maga 626 millió lejes nettó nyereségével – ez 51 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.
nettó profitjuk 13, illetve 19 százalékkal haladja „csak” meg a 2020-es első félévi szintet.
Enyhén csökkent tavaly a megelőző évhez képest az OTP Bank Románia piaci részesedése, amelyet három éven belül kíván megduplázni a magyar tőkéjű pénzintézet. A romániai TOP 10-be 2020-ban annak köszönhetően került be az állami EximBank, hogy bekebelezte az éppen az OTP-től „megfosztott” Banca Romăneascát.
és ezzel először került be a top 10-be, rögtön a nyolcadik helyre érkezett 123,22 millió lejes nettó profitjával.
Hasonló, 412 százalékos növekedést produkált az Alpha Bank is, amelynek 51,9 millió lejes nyeresége a 9. helyhez volt elegendő.
Az OTP Bank Románia a 10. a maga 27 millió lejes nyereségével, ami 58,8 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?
A koalíciós pártok szerdai ülésükön úgy döntöttek, hogy a második reformcsomagot a költségvetés-kiigazítás után, augusztus folyamán fogadják el – nyilatkozták az Agerpresnek politikai források.
A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.
A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.
szóljon hozzá!