Fotó: Veres Nándor
Nem kapnak többé állami támogatást azok a zöldségtermesztők, akik a megengedettnél nagyobb koncentrációjú mérgező anyaggal permetezik meg a zöldségeiket – jelentette ki hétfőn Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
2023. május 08., 11:562023. május 08., 11:56
Nyilatkozatának előzménye, hogy a Buzău megyei rendőr-főkapitányság több házkutatást tartott Buzău és Ilfov megyében, amelyek során kiderült, hogy egy férfi több száz tartályban szállított Törökországból származó vegyi anyagot, amelynek nagyobb a koncentrációja az Európai Unióban megengedettnél.
A nyomozáshoz közel álló források szerint az ügy két másik gyanúsítottja, akik Glodeanu Sărat településen termesztenek zöldséget,
Miután a paradicsom, paprika és a melegházakban érlelt többi zöldség beérett, hipermarketekkel szerződésben álló nagybani kereskedőknek adták el azokat. Megtörtént, hogy ezek a zöldségek a hipermarketek BIO részlegére kerültek.
A mezőgazdasági miniszter ennek kapcsán azt mondta,
Hozzátette, minden romániai termesztőt monitorozni fognak, és aki tiltott szereket használ, vagy mesterséges úton próbálja elérni a termés gyorsabb beérését, attól megvonják az állami támogatást.
Ugyanakkor a Buzău megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) is bejelentette, hogy az eredetileg június elsejétől tervezett piaci ellenőrzéseket két héttel korábban kezdi, mivel a mérgezett oldattal permetezett zöldségek bekerültek a kereskedelmi forgalomba.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!