Hiába a megannyi panasz, a talajmintát vevő cég következetesen az eredeti nyomvonalon dolgozik
Fotó: Tóth Sándor
A nyárádszeredaiak által több ízben is kifogásolt tervek mentén kezdődtek el a geológiai tanulmányok az A8-as, Erdélyt Moldvával összekötő autópálya nyomvonalán. A 210 kilométeresre tervezett, Marosvásárhely és Németvásár közötti sztrádaszakaszon egyéb gondok is vannak.
2021. április 02., 12:442021. április 02., 12:44
Hosszas késéssel, de végre elkezdődött a geológiai tanulmányok elvégzése a majdani A8-as autópálya Marosvásárhely és Németvásár (Târgu Neamţ) közötti szakaszán.
A talajmintát vevő cég következetesen az eredeti nyomvonalon dolgozik – tudtuk meg a bekecsalji kisváros polgármesterétől, Tóth Sándortól. „Számunkra ez a nyomvonal elfogadhatatlan, már többször is elmondtuk a közlekedésügyi minisztérium, az útügyi hatóság és a tervezőiroda szakembereinek. Ezelőtt egy évvel a helyszínen is bemutattuk a tervezési hibákat, ugyanakkor alternatívát is javasoltunk” – mondta el lapunknak az elöljáró. Tóth Sándor nem a fúrást végző céget hibáztatja, mert az csak ott végezhet földtani vizsgálatot, ahol neki megszabták, hanem azokat, akik erre utasították.
Cătălin Urtoi volt miniszteri tanácsos megérti a polgármester és a helyi közösség felháborodását, annál is inkább, mivel 2020-ban ő maga is jelen volt azon a helyszíni beszélgetésen, amelyen a szeredaiak logikus érvekkel támasztották alá kéréseiket. „Az útügyi hatóságnak már régóta meg kellett volna találnia azt a kompromisszumos megoldást, amely műszakilag is állja a helyét, és az ottani közösség is elfogadja.
– fejtette ki az azóta lemondatott, és mindössze civil aktivistaként dolgozó mérnök. Az Împreună pentru A8 (Együtt az A8-asért) Egyesület alelnöke szerint a nemtörődömség a bukaresti hatóságok arroganciájáról tanúskodik.
A többszöri hívás ellenére az elmúlt esztendőig a CNAIR illetékesei egyszer sem szálltak ki a helyszínre megnézni, hogy miféle tervre fordítanak jelentős közpénzeket. A polgármester szerint
A két Vásárhely – Maros- és Német- – közötti 210 kilométeres szakaszon egyéb gondok is adódnak. A talajvizsgálatok elvégzését felvállaló spanyol Acciona alvállalkozója mindössze három fúrógéppel rendelkezik a szerződésben foglalt hat helyett. Ezek közül csak kettő működőképes, a harmadik egy nyárádszeredai lakó udvarán porosodik. A határidő meghosszabbítása után az Accionának júliusig kellene a CNAIR asztalára tennie az előtanulmányt, de erre aligha van esély.
Az Împreună pentru A8 értesülései szerint a talajminták különböző laboratóriumok raktárában várnak elemzésre, de az analízist addig nem végzik el, amíg az anyagi nehézségekkel küzdő spanyol cég romániai leányvállalata nem fizet.
– szólt a jelenlegi helyzetről Cătălin Urtoi. A szakember szerint könnyen megeshet, hogy két év múlva a CNAIR arra ébred, hogy a spanyol cég használhatatlan adatokat szolgáltatott.
A jászvásári székhelyű civil szervezet április 10-én a két moldvai majdani autópálya, az A7-es és az A8-as cristeşti-i csomópontjánál autós tiltakozó akciót szervez, amelynek célja felkelteni a kormány figyelmét a munkálatok megkésett stádiumára és kétes minőségére.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
szóljon hozzá!