Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány

Marad a „sapka” az energiaárakon is, de módosításokra készül a kormány

Marcel Ciolacu bejelentése szerint egy ideig még nem kell mélyebben a zsebünkbe nyúlnunk, amikor megérkezik a villany- és a gázszámla

Fotó: Jakab Mónika

A kormány fenntartja az energiaár-sapkákat, de módosít az árplafonokon a fogyasztók javára – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Krónika

2024. március 28., 13:592024. március 28., 13:59

Rámutatott, a kormány korábbi ígéretének megfelelően

2025 tavaszáig érvényben marad a villamos energia és a földgáz árát korlátozó mechanizmus, de módosítanak az árplafonokon „a fogyasztók javára”.

A kormányfő az intézkedést azzal indokolta, hogy Európa-szerte csökkenőben van a villamos energia és a földgáz ára.

„Továbbra is védjük a lakosságot és a gazdaságot, ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy a szabadpiachoz való visszatérés szakaszosan valósuljon meg 2026-ig, tisztességes árakkal” – fogalmazott.

A téma kapcsán Sebastian Burduja energiaügyi miniszter az Eurostat 2023-as harmadik negyedévi adataira hivatkozva elmondta, az árkorlátozó intézkedéseknek köszönhetően

a romániaiak a negyedik legkisebb árat fizetik a gázért az Európai Unióban, és az ötödik legkisebbet a villamos energiáért.

Hozzátette, a villamos energia nagykereskedelmi ára regionális viszonylatban Romániában a legkisebb, és az EU-ban is a legalacsonyabbak között van. „Az elkezdett beruházásoknak kezd meglátszani az eredménye, és ennek a románok számláin is tükröződnie kell” – idézte a szaktárcavezetőt az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Burduja ígérete szerint a kormány 2025 márciusig nem módosít az energiaár-sapkákon
Burduja ígérete szerint a kormány 2025 márciusig nem módosít az energiaár-sapkákon

Sebastian Burduja csütörtökön kijelentette, hogy az energiaár-sapkákon 2025 márciusáig nem kíván módosítani a kormány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 29., hétfő

„Hullanak” a munkakerülők, jóval több rászoruló kapja az új szociális segélyt

Több tízezerrel nőtt a szociális segélyben részesülők száma a régi rendszert idén januárban váltó, úgynevezett társadalmi befogadás minimumjövedelmének bevezetése óta. A feltételek ugyanakkor már több ezer munkakerülőt kirostáltak.

„Hullanak” a munkakerülők, jóval több rászoruló kapja az új szociális segélyt
2024. április 28., vasárnap

Egyre csak nő a különnyugdíjban részesülők száma

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2024 áprilisában 11 471 különnyugdíjat fizettek ki, 184-gyel többet, mint előző hónapban.

Egyre csak nő a különnyugdíjban részesülők száma
2024. április 27., szombat

Elkezdődött a májusi nyugdíj kiosztása

A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak kiosztását – közölte szombaton az intézmény.

Elkezdődött a májusi nyugdíj kiosztása
Elkezdődött a májusi nyugdíj kiosztása
2024. április 27., szombat

Elkezdődött a májusi nyugdíj kiosztása

2024. április 26., péntek

Nem tart a partiumi-erdélyi konkurenciától a népszerű Gyulai Várfürdő, a város polgármestere értéknek tekinti a többnyelvűséget

Bár az elmúlt tíz évben több fürdő épült a Partiumban, Erdélyben, a romániai vendégek száma nem csökken. Változatlanul nagyon sokan jönnek Gyulára a határ túloldaláról, mert itt valami mást kapnak – jelentette ki a Krónikának Görgényi Ernő polgármester.

Nem tart a partiumi-erdélyi konkurenciától a népszerű Gyulai Várfürdő, a város polgármestere értéknek tekinti a többnyelvűséget
2024. április 26., péntek

Csökkent az elemzőknek a román gazdaságba vetett bizalma

A CFA Románia szerint márciusban az előző hónaphoz képest 1,4 ponttal csökkent, jelenleg 51,6 ponton áll a 0-tól 100-ig terjedő skálán a román gazdasággal szembeni bizalom indexe.

Csökkent az elemzőknek a román gazdaságba vetett bizalma
2024. április 26., péntek

Csányi Sándor: láthatólag örültek az OTP Bank kivonulásának az illetékes romániai hatóságok

Romániából kivonult, máshol folytatja a terjeszkedést az OTP Bank – hangzott el a társaság pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Csányi Sándor: láthatólag örültek az OTP Bank kivonulásának az illetékes romániai hatóságok
2024. április 26., péntek

Tíz nappal hamarabb érkezik a nyugdíj a bankszámlákra, legkésőbb jövő pénteken a postásnak is csengetnie kell

Május 2-án és 3-án kapják meg a nyugdíjukat azok, akiknek bankszámlára érkezik a pénz, a postások pedig május 3-áig kézbesítik – ígéri Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.

Tíz nappal hamarabb érkezik a nyugdíj a bankszámlákra, legkésőbb jövő pénteken a postásnak is csengetnie kell
2024. április 25., csütörtök

Kormányhatározatba foglalták az idő előtti nyugdíjkézbesítést, már csak időben kell utalni a pénzt

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi a májusi nyugdíjak korábbi folyósítását.

Kormányhatározatba foglalták az idő előtti nyugdíjkézbesítést, már csak időben kell utalni a pénzt
2024. április 24., szerda

Ultimátumot szabott az üzemanyag-kereskedőknek a magyar kormány

A kormány felszólítja az üzemanyag-forgalmazókat, hogy áraikat önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz, hogy a magyar üzemanyagárak ne szakadjanak el attól – jelentette be Magyarország nemzetgazdasági minisztere szerdán.

Ultimátumot szabott az üzemanyag-kereskedőknek a magyar kormány
2024. április 24., szerda

A postásokon nem fog múlni a nyugdíjak idő előtti kikézbesítése a vezérigazgató szerint

A Román Posta az ortodox húsvét előtt kézbesíteni tudja a nyugdíjakat, ez azonban attól is függ, hogy mikor érkezik meg számlájára a pénz – jelentette ki szerdán Valentin Ştefan, a vállalat vezérigazgatója.

A postásokon nem fog múlni a nyugdíjak idő előtti kikézbesítése a vezérigazgató szerint