Az Orient Express utódja: luxusvonat indul Budapestről Teheránba

Luxusvonat indul október közepén a Budapest–Teherán útvonalon: a legolcsóbb jegy közel 10 ezer euróba fog kerülni, az illetékesek szerint azonban máris jelentős az érdeklődés, ezért a tervek szerint a szerelvény évente négyszer járja majd be a körutat. 

Kőrössy Andrea

2014. augusztus 26., 14:342014. augusztus 26., 14:34

Az Orient Expressz utódja Magyarország, Románia, Bulgária és Törökország több városában is megáll majd, itthon az utasok Segesváron és Brassóban időzhetnek majd, a járat működtetői pedig az adott ország hagyományaiba bepillantást engedő tevékenységeket is szerveznek az üdülők számára.

A luxusutazás egy irányba két hétig tart, a 10 és 24 ezer euró közötti jegyekért cserében pedig a turisták teljes ellátást magában foglaló, ötcsillagos all inclusive szolgáltatást élvezhetnek, azzal a megjegyzéssel, hogy Irán területén nem fogyaszthatnak alkoholtartalmú italokat.

Az ötvenes években épített, korszerűen felújított tizenhárom vagonban összesen hetven vendég szállhat meg, az első járatra pedig az illetékesek szerint máris elkelt mintegy hatvan jegy – a legtöbbet brit és ausztrál ügyfelek vásárolták meg.

A borsos árú jegyeket egy brit utazási iroda – a Golden Eagle Luxury Trains – árusítja, amelynek tájékoztatása szerint azért merült fel az Orient Expressz utódjáratának elindítása, mert az elmúlt időszakban Irán érezhetően nyitott a külföldi turisták felé.

Az ügynökség honlapja szerint egyébként 2015-ben márciusban, szeptemberben, októberben és novemberben indítanak luxusjáratot Budapestről Teheránba, a jövő évre váltható jegyek ugyanakkor már borsosabbak, a legdrágább utazási csomag közel 30 ezer euróba fog kerülni. Az online elérhető program szerint a turistákat Budapesten az első napon egy ötcsillagos szállodában fogadják, ahol az utasok közös vacsorán ismerkedhetnek egymással.

A vonat második nap Kecskeméten áll meg, ahol az üdülők lovas bemutatón vehetnek részt, majd egyedül fedezhetik fel a várost. Harmadik nap már – a Drakula szülővárosaként népszerűsített – Segesvár és Brassó szerepel a programban, másnap pedig Bulgária régi fővárosával, Veliko Tarnovóval ismerkedhetnek meg az utasok.

A következő állomás már Isztambul, ahol a turisták egy 1892-ben épített ötcsillagos hotelben szállnak meg, csakúgy, mint egykor az Orient Expressz utasai – ebben a szállodában írta Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című könyvét. A program szerint az üdülők négy napot maradnak Törökországban, a luxusutazás további öt napját pedig Iránban töltik, ellátogatva több városba is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve

Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve
2025. augusztus 01., péntek

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához

Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához
2025. július 31., csütörtök

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?

A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?
2025. július 31., csütörtök

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára

Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára
2025. július 31., csütörtök

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét

Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Stagnált a munkanélküliség júniusban
Stagnált a munkanélküliség júniusban
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

2025. július 31., csütörtök

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára

A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára
2025. július 31., csütörtök

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában

Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában
2025. július 30., szerda

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek

Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek
2025. július 30., szerda

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások

Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások