Közpénzből javítják az új nagyszebeni sztrádát

Közpénzből fizetik a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszának javítási munkálatait, holott ezt a garanciavállalás alapján a kivitelezőnek kellene állnia. 

Kőrössy Andrea

2015. július 06., 16:182015. július 06., 16:18

2015. július 06., 20:572015. július 06., 20:57

A sztrádaszakaszt tavaly novemberben, két nappal az elnökválasztás második fordulója előtt nyitották meg a forgalom előtt annak ellenére, hogy még nem készült el teljes mértékben.

A megnyitón az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök, Ioan Rus volt közlekedésügyi miniszter és Narcis Neaga, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezetője is jelen volt. Az elhamarkodott avatás miatt már két hónap múlva el kellett rendelni a szakasz javítását, miután egy százméteres részen mély repedések jelentek meg az aszfaltburkolaton.

A javítást elméletileg a kivitelező olasz Salini Impregilo cégnek kellene állnia, amely azonban nem volt hajlandó pénzt áldozni a munkálatokra, indoklásuk szerint ugyanis csakis a megrendelő részéről érkező nyomás hatására nyitották meg a sztrádát idő előtt, így a hibákat nem az ő mulasztásaik okozták. Ráadásul a tervező által készített, a CNADNR-nek is elküldött jelentés szerint több, földcsuszamlásnak kitett szakaszon nem tartották be a kivitelezési előírásokat, ezért a szakasz nem elég biztonságos.

Az olasz cég már tavaly végzett javítási munkálatokat, miután hónapokon keresztül „azonosította a problémát”, az útügyi társaság azonban ezt felületesnek találta, ezért felszólította a kivitelezőt, hogy idén június 29-étől ismét lásson munkához. A Salini Impregilo azonban csak július 15-én kezdené el a hibák kijavítását. A CNADNR azonban ezt elfogadhatatlannak tartja, így néhány napja közleményben jelezték, hogy a munkát elvégeztetik egy másik céggel, a költséget pedig behajtják az olasz vállalkozáson.

A javítást állítólag egy nagyszebeni, meg nem nevezett cég fogja elvégezni, a munkálatok pedig július végéig tartanak. Nem ez lenne az első eset, amikor a CNADNR közpénzből fizetne rá útépítési munkálatokra: 2011-ben az olasz Todini cégnek – amely most a Salini Impregilohoz tartozik – kellett kifizetnie egy bírósági döntés alapján 22 millió eurós kártérítést az hatóságnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján
2025. június 13., péntek

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos

Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos
2025. június 13., péntek

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság

Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság
2025. június 12., csütörtök

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára

A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára
2025. június 12., csütörtök

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya

A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya
2025. június 12., csütörtök

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés

Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). 

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés